ZETApress

hírportál

FŐGÁZ a Bimbó utcában

GáznyomásmérőJó példa lett a FŐGÁZ épületenergetikai üzleti modellje. Az INTERREG IVC európai területi együttműködési program keretében öt ország szakmai képviselője előtt mutatkozott be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenysége ? tudtuk meg Nagy Ákostól. Tavaly december 20-án a Normafa Idősek Otthonában láttunk már hasonlót.

Május 27-én, kedden az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja által finanszírozott régiók közötti együttműködési program, az INTERREG IVC IMEA projekt keretében megtartott szakmai rendezvényen mutatták be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenységének üzleti modelljét öt ország energetikai szakértőinek. Az IMEA projekt fő célkitűzése a helyi és regionális hatóságok proaktív szerepvállalásának támogatása az épített környezet energiahatékonyságának javítását célzó jó példák bemutatásával. Ilyen kezdeményezésnek választották a FŐGÁZ 2012-ben indított épületenergetikai üzletágának tevékenységét. Az üzletág működési modelljével a szakemberekből álló küldöttség tegnapelőtt a FŐGÁZ Bimbó úti beruházásának helyszínén ismerkedhetett meg.

A vállalat épületenergetikai beruházásokkal foglalkozó új üzletágának célja társasházak, intézmények hőközpontjainak korszerűsítése, amelynek eredményeként az ingatlan fűtési- és melegvíz előállítási költségei optimalizálhatóvá és hosszútávon biztosíthatóvá válnak. A cserére szoruló, elavult hőtermelő berendezések kiváltását a FŐGÁZ saját költségén végzi el. Az alkalmazott kondenzációs technológiának köszönhetően a hőtermelés hatásfoka így elérheti a 105%-ot, a korábbi 75-80%-os hatásfokhoz képest, amely jelentős tüzelőanyag megtakarítást, ezáltal költségcsökkentést eredményez.

A konstrukció lényege, hogy a FŐGÁZ éves szolgáltatási díj ellenében üzemelteti a beépített berendezést és vállalja annak karbantartását garanciával. A fűtéskorszerűsítési beruházások fontos szempontja a költségmegtakarítás és hatékonyság növelés mellett a környezeti hatások csökkentése. Mivel csökken a gázfogyasztás, a füstgáz kibocsátás, ezáltal a levegőbe jutó szén-dioxid mennyisége is kevesebb lesz.

A FŐGÁZ

A másfél évszázados múltra visszatekintő FŐGÁZ Zrt. több mint nyolcszázezer fogyasztó energiaigényét elégíti ki nap mint nap. A FŐGÁZ cégcsoport többéves, országos kiterjedésű gázkereskedelmi tevékenységével és egyetemes szolgáltatói tapasztalatával biztosítja ügyfelei számára a színvonalas és folyamatos gázellátást. Szolgáltatásai lakossági ügyfelek számára országosan 10 megyében érhetőek el. A FŐGÁZ sikeres, a piaci liberalizáció kezdete óta folyamatosan stabilan, eredményesen működő vállalatcsoport, valamint az földgázipar egyetlen szereplője, amely elnyerte a Superbrands, a Business Superbrands és a MagyarBrands díjakat.

Szóljon hozzá!