Fokozzuk a teljesítményt!
Jaksity György szerint ez a teljesítmény 2018-ban kevés lesz. A kormány következő 4 éve kiszámíthatóbb lehet ? mondta a Forbes magazinnak adott interjújában Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. elnöke. Az új válság már látszik, akár az ukrán konfliktus is beindíthatja.
? Logikailag, ha nincs beszorítva a kormány gazdaságpolitikája, akkor saját értékrendje, hitvallása szerint működik. Amennyiben nem kell folyamatosan beavatkozni a költségvetés foltozgatása érdekében, akkor kiszámíthatóbb gazdaságpolitika következik ? mondta Jaksity György. ? Az elmúlt négy évben mindig az történt, hogy hirtelen szembesültek azzal, hogy hiányzik a pénz a hiánycél tartásához. Most nem kell kapkodniuk, idén van ugyan még két választás, de a politikai helyzetük stabil. Kicsit átgondoltabban, a hatásokat jobban kiszámolva tudnak válogatni a lehetőségek között, akár hozhatnak népszerűtlen, de hasznos intézkedéséket is ? tette hozzá.
A Concorde Értékpapír elnöke szerint ez eddig nem mindig állt fenn, folyamatosan konszolidálni kellett a költségvetést, menteni a devizahiteleseket, hol pedig a saját hibáikat kényszerültek korrigálni. ? De a kedvező külpiaci klíma nem tart örökké, senki sem tudja, mikor jön a következő összeomlás, és változás lehet a politikai stabilitásban is, akár már fél év múlva ? mondta Jaksity György, aki a következő parlamenti választásokról is beszélt. ? Az gondolom, hogy az a fajta gazdasági teljesítmény, amelynek az elmúlt négy évben tanúi voltunk, nem lesz elég egy újabb győzelemhez. Növekedésre van szükség, az államadósság érezhető csökkenésére. Meglepő módon nem elsősorban a választók, hanem a finanszírozók miatt. Amikor azt keresik, hogy melyik ország kötvényeiből vegyenek, és amikor már nem lesz végtelen mennyiségű, olcsó pénz a világban, azt fogják figyelni, hogy mi milyen hozamot biztosít, és kinek milyen a pénzügyi helyzete.
Ha van egy ország, ahol magas volt a fizetési mérleg-többlet, de ennek semmi más oka nincs, az EU-s pénzeken túlmenően, mint hogy stagnál a gazdaság, mivel hiteleket fizetnek vissza a háztartások és a vállalkozások, viszont közben nőtt az államadósság, és azt látják, hogy a tendencia nem állt meg, ott el fognak gondolkodni: nagyon örülünk a fizetési mérlegnek, de jó lenne, ha a többi ismérv szerint is javulna a gazdaság. Hogy ez mikortól kattan be a befektetőknek, persze nehéz megmondani ? tette hozzá. A Forbes interjújában a következő válsághullámról is szó van. ? Nem épültek le az adóssághegyek, igaz, a szerkezetük átalakult. Még a leginkább konszolidálódó országokban is beragadtak az adósságszintek ? figyelmeztetett a Concorde alapítója.
? Ahol hirtelen nagy hitelsokkok vannak, mint Kínában, ott nagyon nagy dinamika mellett nagyon gyorsan épültek ki új kapacitások. Ezek jelentős része nem fogja kitermelni a visszafizetéshez szükséges erőforrásokat, le kell őket írni, amiből lesz egy kisebb-nagyobb sokk az ottani bankrendszerben. Ennek lehet egy olyan következménye, ami kihat a világ fennmaradó részére, és az amúgy is magas adósságállománnyal rendelkező fejlett, és újabban már feltörekvő világban is egy újabb adósságsokkhoz vezethet ? mondta. Jaksity György szerint lehet, hogy egy geopolitikai konfliktus fogja ezt a hólabdát elindítani, például tőlünk keletebbre ? tudtuk meg Rapavi Krisztától, a Forbes előfizetési és marketing menedzserétől.
