ZETApress

hírportál

Agrárállamtitkár a Sajtóházban

Dr. Kardeván Endre, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, országos főállatorvos az Életmód Szakosztály vendége volt és sajtótájékoztatót tartott tegnap délután 15 órakor a Sajtóházban a MÚOSZ Életmód Szakosztály vendégeként ? tudtuk meg Dr. Szalontai Éva szakosztály-elnöktől.

Beköszöntőül Nógrádi Tóth István dalénekes, zeneszerző hangulatkeltő dalokat énekelt. Az Életmód Szakosztály elnöke Dr. Szalontai Éva köszöntötte a szakosztály tagjait, az aranytollas újságírókat, Tóth Károlyt, a MÚOSZ elnökét, Kleer László elnökségi tagot, más szakosztályok képviselőit, többek között Merze Pétert és Bódi Ágnest. Az Államtitkárság részéről Bobik Emesét, a VM sajtóirodából Horváth Magdolnát és első sorban Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkárt, országos főállatorvost.

A vendégek között Králik Istvánt, a Kínai Hong Kong Holding vezetőjét, Dr. Schuster Andrást állatorvos-kvantumbiológust, Dr. Sebestény Andort a londoni Birodalmi Rákkutató Intézet professzorát, Boldizsár Violát az Ad Astra-Ivy Medical Chemicals Hungary Kft. igazgatóját, Beregszászi Miklóst a Beregszászi Editioral Kft. kiadóját, Kiss Zita-Szabó Péter festőművészeket, Reinyik Istvánt illetve Schweickhardt Andrást a Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegyes Prima Maroni Kft. képviselőit köszöntötte. Fotóink Dr. Turcsán Mihály felvételei.

Dr. Kardeván Endre 1976-ban végezte el az Állatorvosi Tudományegyetemet. Két lánya, kilenc unokája van. Zalában él, édesapja is állatorvos. Nem az íróasztala mellől irányít, ismeri a vidék gondjait, bajait. Az orosz és külföldi kapcsolatok ügyvivője. Az I. Magyar Világtalálkozó védnökeként, 2011-ben az Egészség Konferencián is már erősítette a külföldi kapcsolatokat. Az egészséges magyar élelmiszerekről tartott előadást. Moszkvában személyesen is igyekezett az orosz kapcsolatokat erősíteni. Az oroszok intenzíven érdeklődnek a magyar zöldség-gyümölcs, borok, a magyar szalámi, a magyar gyógyturizmus lehetőségei iránt.

Dr. Kardeván Endre a Konyhasziget című nemrég megjelent ingyenes élelmiszer-biztonsági tájékoztatóban ? amivel megajándékozta az újságírókat ? beköszöntőként is igyekszik bemutatni a kiváló magyar termékeket. Dr. Szalontai Éva elnök felhívta az államtitkár figyelmét a Prima Maroni Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegyes, ökológiai gazdálkodásból származó gesztenyetermékeire, amit egy 20 éves családi vállalkozás állít elő, és amelyre ugyancsak felhívta a figyelmet a Svéd Világklub társelnökeként a svédországi Göteborgban nemrég megnyílt Hungarikum nevű magyar üzletnek, illetve tulajdonosának, Jan Stjernának is. A svédeknél ugyanis nem terem, keresik, szeretik a gesztenyét. Ezután az államtitkár beszámolója következett a hozzá intézett kérdések alapján, Felfutóban a magyar termék címmel.

Miért vásároljunk magyar terméket? ? Az élelmiszerek sajátos helyet foglalnak el a tömegtermékek szokásos kínálatában. Létfenntartási, egészségünket elősegítő, esetleg élvezeti termékek. Nekünk magyaroknak az élelmiszerek kiemelkedő jelentőségűek. Jó a klímánk, sokféle jó minőségű alapanyag áll rendelkezésünkre. A hazai szaktudás, az ellenőrzött higiéniai gyakorlat garanciát nyújt arra, hogy az elfogyasztott magyar élelmiszerek biztonságosak. Minél távolabbról és minél több kereskedő beiktatása után jutunk élelmiszerhez, annál nagyobb a környezetszennyezési rizikó, annál személytelenebbé és költségesebbé is válik az áru. A magyar termékek vásárlásával viszont hazai munkahelyeket támogatunk, ami végül is saját jólétünket is elősegíti.

Milyen intézkedéseket tett a Kormány a magyar termékek népszerűsítésére? ? Például szabályozta a kistermelői rendeletet. A termelési hely 40 kilométeres környezetében lehet a maga termelte élelmiszereket értékesíteni. A közétkeztetésben már a kistermelők is beszállíthatják saját termékeiket. Fontos a magyar termékről szóló rendelet! Ez a gyártók, a kereskedők, a fogyasztók figyelmét a magyar termékekre irányítja és eligazít. Számos élelmiszer van, amit Magyarországon csak darabolnak, szeletelnek, csomagolnak, de a tényleges technológiai lépéseket külföldön végzik. Ezeket nem lehet magyar megjelöléssel ellátni. Vannak azonban olyan esetek, amikor a felhasznált alapanyagok külföldiek, de minden lépés Magyarországon történik ? ezek hazai feldolgozású élelmiszerek. Vannak olyan élelmiszerek, ahol az alapanyag több mint fele Magyarországon kerül előállításra, de jelentős mennyiségben importalapanyagot is tartalmaznak ?ezek hazai termékek.

Magyar termék-megjelöléssel pedig azokat az élelmiszereket lehet megjelölni, ahol nem csak a teljes feldolgozási tevékenység történt magyarországi telephelyen, de a felhasznált összes alapanyag itt került előállításra. Kiváló Magyar Élelmiszer terméktanúsító Védjeggyel a magyar termékek közül a csak kiváló minőségűekre szeretnénk felhívni a figyelmet. Ilyen például a sajtótájékoztatón bemutatott Prima Maroni termékcsalád.

Milyen irányba halad a magyar élelmiszer-biztonság? ? A globális ranglistán Magyarország a 28. helyen áll az amerikai központú vegyipari konszern, a DuPont megbízásából készült felmérés szerint. A felmérés egyik al-indexében a régiós országok közül pedig hazánk érte el a legjobb helyezést az élelmiszerek minősége és biztonsága terén.

A sajtótájékoztató végén Dr. Szalontai Éva elnök megköszönte az értékes beszámolót. Ígérte, hogy munkatársaival együtt tudatosan keresi ezután a magyar termékeket, tudva, hogy óriási a versengés a bel- és külföldi piacon és egyetlen esélyünk a nemzeti magyar sajátosságaink értékesítése. Arra is kérte azonban az Államtitkárt, az Államtitkárságot, hogy segítsenek abban, minél hozzáférhetőbb áron vásárolhassunk magyar termékeket. Ezután az Államtitkárság képviselői részt vettek a kötetlen beszélgetésben, a kiváló gesztenye termékek kóstolásában ? amiket ezután a Sajtóház éttermében Nagy István tulajdonostól meg is lehet vásárolni. Kárpáti Éva kolléganőnk kiváló háziasszonyként, önkéntes felajánlással ízes sajtos és padlizsánkrémes szendvicsekkel látta még vendégül a megjelent újságírókat és vendégeket.

Szóljon hozzá!