Drogellenes harcosok
A drogellenes stratégia célja, hogy 2020-ig teljesen visszaszorítsák a kábítószer-fogyasztást Magyarországon ? jelentette ki Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára délelőtt a Tükörteremben, a kábítószer-ellenes világnapon rendezett díjátadó ünnepségen.
Az ENSZ-közgyűlés határozata alapján 1988 óta június 26-a a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a drogfogyasztás veszélyeire és a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Magyarország 1997 óta tartják meg hivatalosan a kábítószer-ellenes világnapot. Az eseményen átadták a szenvedélybetegségek ellen fellépő emberek és szervezetek részére alapított Elige Vitam! (Válaszd az életet!) díjakat, valamint miniszteri elismerő okleveleket.
Simicskó István elmondta, az elismerésekkel szeretnék megköszönni a háttérben dolgozó szakemberek kimagasló munkáját. Kijelentette, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy a társadalomban jelentkező és a társadalmat érintő veszélyeket orvosolja. Ehhez szükséges az összefogás a civil szervezetekkel, egyházakkal ? jegyezte meg az államtitkár. Az ünnepségen Simicskó István mellett Kiss Norbert, az EMMI ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Téglásy Kristóf, a tárca ifjúságügyi főosztályvezetője négy Elige Vitam-díjat adott át Balog Zoltán tárcavezető megbízásából.
Kitüntetést vehetett át Cselkó Csilla, a Péterfy Sándor Utcai Kórház Toxikológiai Osztályának ápolónője, Cserta Gáborné, a székesfehérvári Alba Caritas Hungarica Alapítvány Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnak elindítója, Fekécs Imre, az Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetségének főtitkára, valamint Dr. Szakács Zoltánné Dr. Kadosa Ildikó, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház Addiktológiai Osztályának vezető főorvosa. Miniszteri elismerő oklevelet kapott hét személy és a Narcotics Anonymous Magyarországi Közösség. S amíg a 11 kitüntetettet fotózhattuk, addig ez utóbbi szervezet képviselői nemcsak névtelenek, de arctalanok is maradtak, róluk nem lehetett felvételeket készíteni. A fogadáson a porárköszöntőt Kiss Norbert, az EMMI helyettes államtitkára mondta.
