ZETApress

hírportál

Gombászverseny Józsefvárosban

Gombák hete – gombászok hete Budapesten és Pécsett november 03-án keddtől 09-én hétfőig. Megrendezésre kerül a XXV. Országos Gombafelismerési Verseny Budapesten – tudatták sajtósaik.

Két szekcióban és közönségprogrammal várja a résztvevőket a XXV. Országos Gombafelismerési Verseny Budapesten. Képzett szakellenőrök és lelkes amatőrök mérik össze tudásukat a Rákóczi téri Vásárcsarnokban, a versenyt vezetett séták zárják a közönség számára. A budapesti verseny előtt baranyai szakmai terepgyakorlattal indul a hét, majd szakmai előadások várják a profikat és az amatőröket. A gombák és gombászok hetét a pécsi verseny zárja.

A hagyományokhoz híven idén is megrendezi a BUDAPEST VÁSÁRCSARNOKAI Kft. immár a XXV. Országos Gombafelismerési Versenyt november 06-án pénteken a Rákóczi téri Vásárcsarnokban. A jól bevált verseny-struktúra megmarad: külön indulnak a gomba-szakellenőri bizonyítvánnyal rendelkező profik és az elkötelezett, lelkes amatőrök. A verseny után a közönség a tavaly bemutatkozott, nagy sikerű Vezetett séták a gombaversenyen programon ismerkedhet meg a versenyfeladatokkal. A verseny 08 órakor kezdődik – a versenyzők 07:30-tól érkezhetnek – és tervezetten 14:30-ig tart. A pontos zárás a résztvevők számától függ – mondta el Földes Tamás, a versenyt szervező BUDAPEST VÁSÁRCSARNOKAI Kft. ügyvezető igazgatója és egyben a verseny házigazdája.

Két szekció, két megmérettetés

A verseny a képzett gomba-szakellenőrök továbbképzését szolgálja, de célja, hogy a lelkes amatőr gombászok is lehetőséget kapjanak tudásuk bemutatására és fejlesztésére. Ezért a verseny évek óta két szekcióban zajlik: az I. szekcióban, a Gombafelismerési Versenyen a szakellenőrök mérik össze tudásukat. Versenyzőnként 60 gombafajt kell azonosítaniuk 35 perc alatt, a II. szekcióban, a TUDÁSPRÓBA – Amatőrök Versenyén a lelkes amatőr gombászok vehetnek részt. Nekik 30 gombafajt kell meghatározniuk 20 perc alatt.

A gombafelismerés mellett külön feladat az adott gombafaj árusíthatóságának megjelölése is, a tévedés védett vagy mérgező gomba esetén az idei versenyben is pontlevonással jár.

A versenyt mindkét szekcióban három-fős Bíráló Bizottság felügyeli és értékeli. Az I. szekcióban Finy Péter mikológus, a Magyar Mikológiai Társaság elnöke, Albert László mikológus és dr. Dima Bálint mikológus látja el a döntnöki feladatokat. A II. szekció bizottságában Békési Barbara és Makay Attila gomba-szakellenőrök, valamint Baróti Anasztázia, a Nébih szakértője, gomba-szakellenőr kap helyet.

Jelentkezés

A versenyre a jelentkezők száma korlátozott, regisztrálni kizárólag online lehet, ezen a Gombaverseny 2026. linken elérhető regisztrációs lapon, annak kitöltésével, szekciónként külön-külön. A jelentkezési határidő 2026. november 04-e szerda 12 óra. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében veszik figyelembe, és a regisztráció lezárul, amint betelik a létszám.

Helyezések és díjazások: az I. Szekcióban az 1-3. helyezett pénzjutalmat, a 4-5. helyezett tárgyjutalmat kap, a II. Szekcióban az 1-2. helyezésért jár pénzjutalom és a 3-5. helyezett kap tárgyjutalmat.

Vezetett séták a gombaversenyen – látogatás a gombaverseny világában

Tavaly debütált közönségprogramunk, a Vezetett séták a gombaversenyen, amely óriási közönségsikert aratott – mondta el Földes Tamás. Itt a két szekció feladatait, a felismerendő gombákat, a verseny tételeit jelentő gombafajokat a bíráló bizottságok tagjai, magasan képzett gombaszakemberek és mikológusok mutatják be, szakértői kísérettel és konzultációval, a verseny területén. A verseny zárása után 15, 16 és 17 órakor indulnak a séták, a program 18 óráig tart. A részvételhez a helyszíni regisztrációs lap kitöltésével lehet jelentkezni november 06-án pénteken 17 óráig.

Tudatosság, odafigyelés, edukáció: a gombaismeret terjesztése

Az ügyvezető igazgató kiemelte: a gombákkal kapcsolatos tudás, a mikológiai ismeretek terjesztése cégük és munkatársaik számára kiemelten fontos cél, a lakosság körében továbbra is kiemelt fontosságú, hiszen a gombák helytelen azonosítása gombamérgezéshez vezethet. A BUDAPEST VÁSÁRCSARNOKAI Kft. ezért idén is fontosnak tartja, hogy a lakosság körében felhívja a figyelmet a tudatos étkezésre, a gombákból eredő veszélyekre, és mindenekelőtt a gombagyűjtés során az odafigyelésre.

Ennek jegyében 2026. március 11-e óta új szakmai programként havi rendszerességgel tartanak gombaismereti, ismeretterjesztő előadásokat az amatőrök számára is, a Rákóczi téri Vásárcsarnokban, kibővítve a szakellenőrök továbbképzési rendszerét – hangsúlyozta Földes Tamás.

Ennek részeként 2026. november 04-én szerdán amatőr érdeklődők számára gombaismereti előadást tart dr. Dima Bálint, élő gombák bemutatásával. Az előadásra két időpontban, 10:30-kor és 17 órakor kerül sor a Rákóczi téri Vásárcsarnokban. November 05-én csütörtökön 10:30-kor és 16 órakor szintén dr. Dima Bálint tart előadást, szakellenőrök részére, továbbképzésük részeként, a Rákóczi téri Vásárcsarnokban. Az előadás célja a szakmai ismeretek bővítése és a gombafajok alaposabb megismerése.

Gombák hete – gombászok hete

Az ügyvezető igazgató elmondta: a XXV. Országos Gombafelismerési Versenyt megelőzi számos szakmai program: a hét szakmai eseménnyel indul, november 03-án szakellenőröknek szervez szakmai terepgyakorlatot a Mecsekben a BUDAPEST VÁSÁRCSARNOKAI Kft. és a Pécsi Vásárcsarnok. A szakmai terepgyakorlatot november 04-én amatőrök részére szervezett szakmai előadás követi a Rákóczi téri Vásárcsarnokban, ugyanitt november 05-én a szakellenőröknek tartanak továbbképzést.

A gombák és gombászok hetének három napján, az előadások és a verseny ideje alatt a Rákóczi téri Vásárcsarnokban a Magyar Mikológiai Társaság kiállítást szervez élő gombákból, gyereksarkot alakít ki, ahol gombákkal kapcsolatos kvízek, színezők, élőhelyes molinó, mágneses gombák felhelyezése, gombás ajándékkísérő színező kártyák készítése, gombás puzzle várja a gyermekeket. A gombákkal kapcsolatos kvízek minden korosztály számára érdekes játékot jelentenek.

A látogatók, versenyzők, érdeklődők részére Csík Szilvia a Vámház körúti Vásárcsarnokból (Nagycsarnokból) a gombás termékeit kínálja az előadások és a verseny alatt. A szervezők a Rákóczi téri Vásárcsarnokba várják a legendás, országosan ismert gombaszakértő házaspárt: Kalauz Józsefet és Kalauz Katalint Szombathelyről, ők kistermelőként saját készítésű erdei termékeket, gombasavanyúságot, gombalekvárt, medvehagymából készített terméket, különböző lekvárokat, szárított fűszereket, és szörpöket árulnának.

A Versenyen a szervezők kiállítják Molnár Renátó gomba témájú képeit is. A gombák hete – gombászok hete programsorozatot a II. Pécsi Gombafelismerő Verseny zárja az ország mediterrán szívében, ahol a budapesti versenyhez hasonlóan gombafelismerés a feladat – mondta el Orbán Imre, a Pécsi Vásárcsarnok gombaszakellenőre. A pécsi zsűriben helyi és budapesti szakellenőrök kapnak majd helyet.

Szeretettel várják az érdeklődőket

A XXV. Országos Gombafelismerő Versenyt szervező BUDAPEST VÁSÁRCSARNOKAI Kft. szeretettel várja a profikat és a lelkes, elkötelezett amatőröket, a verseny utáni programra érkező látogatókat, valamint a sajtómunkásokat a XXV. Országos Gombafelismerési Versenyen, a budapesti Rákóczi téri Vásárcsarnokban november 06-án, pénteken.

A hétzáró versenyt szervező Pécsi Vásárcsarnok ugyancsak szeretettel várja a lelkes amatőröket, érdeklődőket és a sajtómunkásokat a II. Pécsi Gombafelismerő Versenyen, a Pécsi Vásárcsarnokban, a Zólyom utca 4-ben november 09-én hétfőn.

Szóljon hozzá!