Rákóczi téri sajtmustra
Budapest hamarosan a sajtoké lesz: Józsefvárosban bemutatkozott a Cheese Budapest. Rendhagyó sajtótájékoztatón mutatták be az október 17-i Cheese Budapestet, az Év Sajtját és a rendezvény 2027-es folytatását.
Különleges helyszínen, a hétvégi Cheese Budapestnek otthont adó Rákóczi téri Vásárcsarnokban tartották meg az első Cheese Budapest sajtótájékoztatóját. Az eseményen a hazai kézműves sajtkultúra, az október 17-i kóstolóprogramok és a rendezvény jövője egyaránt középpontba került és a tájékoztatót természetesen sajtkóstoló zárta.
A 14 órai programot Tim Zoltán, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagja nyitotta meg. Bemutatta az Egyesület munkáját és beszélt a hazai kézműves sajtkészítés helyzetéről, valamint arról, hogy Magyarországon ma már számos olyan kiemelkedő minőségű sajt készül, amely nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.
Szó esett a Magyar Sajtmustráról is, amelyet idén már 14. alkalommal rendeztek meg. A hazai kisüzemi és kézműves sajtkészítők egyik legfontosabb szakmai megmérettetésén választották meg 2026 Év Sajtját is.
A Cheese Berlin adta az inspirációt
Nagy Ágnes sajtbíró, a Cheese Budapest főszervezője a rendezvény megszületéséről és koncepciójáról beszélt. Az esemény egyik fontos inspirációja a sikeres berlini Cheese Berlin volt: egy olyan rendezvény, amely a kézműves sajtokat nem csupán termékként, hanem kultúraként, közösségi élményként és a gasztronómia fontos részeként mutatja be.
A Cheese Budapest helyszínének kiválasztása sem véletlen. A Rákóczi téri Vásárcsarnok olyan valódi vásári hangulatot és környezetet teremt, amely jól illik a minőségi, kézműves sajtok világához. A cél egy olyan esemény létrehozása, ahol a sajtkészítők, a gasztronómia szakmai szereplői és a sajtot szerető közönség közvetlenül találkozhat egymással.
A nemzetközi kapcsolat már az első rendezvényen is megjelenik: a Cheese Budapest meghívására Budapestre érkezik Ursula Heinzelmann nemzetközi gasztronómiai szakíró, a Slow Food szellemiségének egyik kiváló alakja, a Cheese Berlin egyik szervezője és kurátora is, aki részt vesz az október 17-i eseményen.
Három kóstoló köré épül az első Cheese Budapest
Az idei, október 17-i Cheese Budapest elsősorban az irányított kóstolási élményre helyezi a hangsúlyt. Három, külön jeggyel látogatható program közül választhatnak az érdeklődők.
16 óra és 17:30 között a First Craft Beer közreműködésével Sajt és sör kóstoló várja a vendégeket. Öt különböző sajthoz válogatott sörök társulnak, megmutatva, milyen változatos kapcsolat alakulhat ki a két ízvilág között.
18 óra és 19:15 között Márton Marcell vezetésével a Sajt és fermentált italok kóstolón szintén öt sajtot ismerhetnek meg a résztvevők, ezúttal különféle fermentált italokkal párosítva.
19:30 és 21 óra között Harmath Csaba és Domián Emese Bor és sajt kóstolója zárja az estét. A program különlegessége, hogy mind az öt sajthoz kétféle bor társul: az egyik párosítást Harmath Csaba, a másikat Domián Emese választja, így a résztvevők ugyanazt a sajtot két eltérő boros megközelítésben is felfedezhetik.
A kóstolóprogramok mellett a látogatók kézműves sajtokat is vásárolhatnak, valamint raclette is készül a helyszínen. A kóstolók kizárólag elővételes jeggyel látogathatók.
Bemutatkozott 2026 Év Sajtja is
A sajtótájékoztató következő vendége Ficsor Árpád, a Paraszt Sajt vezetője volt. A Dunaharasztiban működő gazdaság Magyartarka öreg sajtja nyerte el idén az Év Sajtja 2026 címet a XIV. Magyar Sajtmustrán.
Az esemény résztvevői nemcsak hallhattak a hazai kézműves sajtokról, hanem meg is kóstolhatták őket. Tim Zoltán három sajtot mutatott be nekünk, közöttük az idei Év Sajtját.
A kóstolás ezt követően egy különleges párosítással folytatódott: Csige András, a First Craft Beer képviseletében mutatta be az év hazai kézműves sörét, amelyet az Év Sajtjával együtt kóstolhattak meg a résztvevők.
2027-ben már kétnapos Cheese Budapest érkezik
Az októberi rendezvény egyben egy hosszabb távú kezdeményezés első állomása. A következő Cheese Budapestet már kétnapos formában rendezik meg 2027. április 10-11-én szombat-vasárnap ugyancsak a Rákóczi téri Vásárcsarnokban.
A tervek szerint tavasszal már 20-30 sajtkészítő mutatkozhat be és kínálhatja termékeit. A sajtvásárt szakmai, gasztronómiai és szórakoztató programok egészítik majd ki, így a Cheese Budapest célja, hogy hosszú távon a hazai kézműves sajtkultúra egyik meghatározó találkozóhelyévé váljon.
Cheese Budapest 2026. október 17-e szombat
Rákóczi téri Vásárcsarnok, Budapest
16:00-17:30 Sajt és sör kóstoló – First Craft Beer
18:00-19:15 Sajt és fermentált italok – Márton Marcell
19:30-21:00 Bor és sajt kóstoló – Harmath Csaba és Domián Emese
A programok közben sajtvásár és raclette várja a látogatókat. További infó és jegyvásárlás idekattintva érhető el.









