Hétvégi fesztiválváros
Fesztiválvárost építenek a 24 ezer nevezőnek: 06-án vasárnap rajtol minden idők legnagyobb budapesti félmaratonja. A szurkolókat 22 zenei pont és 88 kiállító várja a pálya mentén. A lezárások miatt a szervezők kérik: senki ne vezessen megszokásból! Fotóink a BSI felvételei.
Fesztiválváros épül a Pázmány Péter sétányon, a Duna két partján pedig 22 zenei pont várja a hétvégén a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton mezőnyét. A Budapest Sportiroda eseménye 24 ezer nevezőjével minden idők legnagyobb létszámú hazai félmaratoni versenye lesz, amely a futók mellett a kísérőknek és az útvonal mentén szurkolóknak is egész napos programot kínál. A mezőny útvonala a főváros legszebb részein halad, ezért az érintett szakaszok forgalmi rendje változni fog.
Zenei pontok és 88 kiállító a pálya mentén
A pálya mentén felállított 22 zenei és szurkolói pont igazi fesztiválhangulatot teremt: a rakpartokon és a hidakon fúvószenekar, japán dobosok, dixieland, brazil karnevál és akusztikus gitáros produkciók váltják egymást, a 17. kilométernél az Ökumenikus Segélyszervezet kiemelt szurkolói bázisa buzdítja a futókat. Eközben a Pázmány Péter sétány melletti fesztiválvárosban 88 kiállító kap helyet kóstolókkal, ingyenes egészségügyi mérésekkel, játékokkal és civil szervezetek bemutatóival.
A futók Budapest legszebb részein keresztül teljesítik a távokat, az útvonalakat látványos animációk mutatják be.
Közel egy tonna banán és 28 ezer liter víz a frissítőpontokon
A 24 ezres mezőny méretét jól mutatja, hogy a 600 méter hosszú rajtegyenesből a folyamatos rajtoltatás közel 50 percig tart majd. A futók biztonságáért és ellátásáért a frissítőpontokon 415 fős stáb, egészségügyi szolgálat, valamint 17, a mezőnnyel együtt futó orvos felel. A 9 frissítőponton – 6 állomás a félmaratonon és 3 a 10 km-en – 828 kilogramm banánt, 80 kilogramm szőlőcukrot, hatezer liter izotóniás italt és több mint 28 ezer liter vizet osztanak szét.
Görkorcsolyás csapat takarít a futók mögött
A szervezők a mezőny elvonulása után a lehető leggyorsabban és legtisztábban adják vissza a rendezvény területét és a távok útvonalait. A MOHU-val közösen már a mezőny haladásával párhuzamosan megkezdik a takarítást: szelektív gyűjtőpontok, takarítóstáb, szemétszállító autó, seprűs- és locsolókocsik dolgoznak az útvonalon, a frissítőállomások környékét pedig a mezőny legvégén haladó görkorcsolyás csapat tisztítja meg a hulladéktól.
Dinamikus lezárások a fővárosban
A futóverseny miatt vasárnap szakaszos forgalomkorlátozásokra kell számítani. A szervezők a közösségi közlekedés, különösen a metró- és a villamosjáratok használatát javasolják, az aktuális menetrend pedig a BudapestGO alkalmazásban és a BKK felületein követhető. A lezárások dinamikusak: a rendőrséggel együttműködve az utakat kizárólag a mezőny áthaladásának idejére zárják le, és a futók távozása után haladéktalanul megnyitják a forgalom előtt. A Pázmány Péter sétányról a forgalmat szeptember 05-én szombaton 08 óra és 06-án vasárnap 21 óra között a rajt- és célterület építési munkálatai miatt elterelik.




