A 2 Éva Ferencvárosban
Falus Balla Éva és Eva Faloux: Egyik évszázadtól a másikig, Budapest és Párizs között című kiállítása szeptember 16-án szerdán 18 órakor nyílik a Ráday utcai 2b Galériában. Az október 22-én csütörtökig látható tárlatot Gazdag Gyula nyitja meg, közreműködik: Böröcz László – ének és Bősze Ádám – zongora.
Éva és Éva. Egy animációs filmrendező és bábművész nagymama, valamint festőművész unokája. Soha nem találkoztak, mégis ugyanaz az alkotó lendület köti össze őket. A meghívó Falus Balla Éva Hármas önarcképe (1932.) felhasználásával készült – tudatta Böröcz László galériavezető.
Minden egy fényképpel kezdődik: Falus Balla Éva önarcképével, amelyen az alak megsokszorozódik. Évtizedekkel később ez a kép az unoka, Eva Faloux festményeinek egyik kiindulópontjává válik, ahol a figurák újra és újra megjelennek, mintha az eredeti kép másik formában élne tovább. Az önvizsgálatból született művek olykor egy távoli családi emlékezetet is felidéznek anélkül, hogy pusztán annak illusztrációivá válnának.
E dialógus köré Falus Balla Éva hagyatéka bontakozik ki, a rajzok, fényképek, bábok és bábfilmek, valamint mindannak a nyomai, ami hiányzik: az elveszett művek, a Budapest és Párizs közötti ismétlődő vándorlások, a II. világháború és a francia ellenállás, majd a Rákosi-korszak megpróbáltatásai. Velük szemben Eva Faloux festményei és rajzai egy még kibontakozó életmű ígéretét hordozzák.
Egy évszázadtól a másikig, Budapest és Párizs között, az animáció művészetétől a festészetig és a rajzig a művek úgy lépnek párbeszédbe egymással, hogy közben megőrzik saját hangjukat. Az emlékezetet, a figurák átváltozásait és egy tekintet továbbadását kutatják. Ami megmaradt, ami elveszett, és ami még megszületésre vár, egyetlen utazássá áll össze: az alkotás utazásává.
Falus Balla Éva (1913-1966) Grafikus, festő, rajzoló, bábművész és animációsfilm-rendező.
1929-1932 Budapest. Grafikai tanulmányok az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) rajziskolájában. Anna Margit kortársa. Munkáira már 1932-ben felfigyelnek: publikálják és kiállítják őket.
1932-1939 Párizs. Festészeti tanulmányok André Lhote műtermében és az Académie de la Grande Chaumi?re-ben (Braun Verával). Modellként dolgozik, valamint André de Dienes mellett divatrajzoló. Divatrajzai a La Gamme című folyóiratban jelennek meg (1936-1940).
1939-1945 Párizs. Rajzoló a Denise René Galériában. Részt vesz a francia ellenállásban a FTP-MOI kötelékében. 1945-ben közreműködik a Limoges-ból induló vándorkiállításban, amely a francia ellenállásnak állít emléket.
1946-1957 Budapest. Divat- és sajtógrafikusként dolgozik (1946-1947). 1948 és 1957 között a magyar bábfilm és stop-motion animáció egyik úttörője.
1957-1966 Párizs. Személyes művészi alkotómunkáját folytatja.
Eva Faloux (Budapest, 1992-) Festőművész, díszletfestő és szobrász.
2018-ban diplomázott az Aix-en-provence-i Felsőfokú Művészeti Iskolában. Tanulmányait ezt követően a brüsszeli Van der Kelen-Logelain Iskolában folytatta, majd műemléki épületszobrászatot tanult. Pályáján a képzőművészeti alkotás és a hagyományos mesterségbeli tudás egymást váltva és egymást gazdagítva van jelen; részt vett többek között a párizsi Notre-Dame-székesegyház helyreállítási munkálataiban is. E kiállítás alkalmával első ízben mutatja be olajfestmény-sorozatát, amely alkotói útjának új szakaszát jelzi.
