180 éves a vasutunk
A vasútnak újra a technológiai tudás és fejlődés szimbólumává kell válnia, a MÁV-nak pedig az a feladata, hogy ehhez minden támogatást biztosítson – mondta a MÁV vezérigazgatója a Nyugati pályaudvaron, a magyar vasúti személyszállítás kezdetének 180. évfordulója alkalmából.
A 11 órai sajtótájékoztatón Hegyi Zsolt kiemelte, hogy a XIX. században a technológiai tudásmegosztás és az információáramlás fogalmát még nem ismerték, mégis hamar eljutott Magyarországra az akkori világ leginnovatívabb gazdaságfejlesztési és mobilitási eszköze, a vasút. Fotóink Egressy Rita felvételei.
A MÁV a magyar vonatközlekedés hőskorára és 180 éves örökségére emlékezve bélyegsorozatot bocsát ki, programokat szervez országszerte és a virtuális térben, az évforduló napján pedig ünnepi vonatokat indít. Terveik szerint több évtized után akár már jövőre kinyithat ismét a műemléki felújítással helyreállított Királyi váró is a Nyugati pályaudvaron. A reprezentatív terem a Keleti pályaudvar prémium váróhelyiségének párjaként várja majd a várakozó vendégeket.
Bemutatták a vasúti közlekedésbe ma bekapcsolódó, egyedi grafikával ellátott Vectron mozdonyt is, amely a festésével a magyar vasút 180 éves múltját hirdeti. A 12. vágányon álló szerelvény a MÁV flottájának legkorszerűbb járműve, mától közlekedik Budapest és Keszthely között a déli parton és 5 éves bérleti szerződéssel került a vasút-társasághoz – közölte Hegyi Zsolt a beszerzést azzal indokolva, hogy a MÁV járműfejlesztési projektjének megvalósításáig is szükség van megbízható vonatközlekedésre, ami átmenetileg mozdonybérléssel biztosítható. A beszerzések anyagi hátterét részben az uniós források biztosíthatják.
Magyarország első személyszállító vonata 1846. július 15-én indult el a Nyugati pályaudvar helyén álló Pesti Indóházból Vácra, csaknem 20 évvel George Stephenson gőzmozdonyának első útját követően. A 33 kilométer hosszú vasútvonalat József nádor és felesége nyitotta meg a forgalom számára, s az ünnepély alkalmából a főhercegi pár is elgördült az első szerelvényen Vácig. A vonat a Dunakeszin töltött 10 perces várakozási idővel együtt összesen egy óra alatt tette meg első útját, és a magyar vasút történetének első kilométerein minden a legnagyobb rendben zajlott.










































