Szkander Eb 8. nap
Kőváriné Ivánfi Brigitta jobb kézzel is ezüstérmes, megszerezte 4. érmét a Budapesten zajló szkander Európa-bajnokságon! A magyar legenda a felnőtt 70 kilogrammosok között jobb kézzel is ezüstérmes lett, ezzel négy dobogós helyezéssel zárta a hazai kontinensviadalt, és ő lett a magyar válogatott legeredményesebb versenyzője.
Korábban bal kézzel 2. lett a felnőtteknél, a masters mezőnyben pedig jobbal és ballal is Európa-bajnokként zárt. A kilencszeres világbajnok és 23-szoros Európa-bajnok klasszis Magyarország 40. érmét szállította az MTK Sportparkban rendezett, minden idők egyik legnagyobb szkanderes Európa-bajnokságán – tudatta Bányász Árpád.
Teljesítménye különösen értékes annak tükrében, hogy a masters kategóriától kezdve szinte másfél héten át versenyzett, miközben a csapat mellett is folyamatosan jelen volt, segítve és buzdítva társait. – Örülök az éremnek, még ha maradt is bennem hiányérzet. Már most tudom, miben kell javulnom, és a világbajnokságig ezen dolgozni fogok – fogalmazott világklasszisunk hangsúlyozva: a cél immár az őszi, indiai világbajnokság, ahol még erősebb mezőny vár rá.
Kőváriné Ivánfi Brigitta számára a budapesti Eb újabb bizonyíték volt arra, hogy 40 év felett is a sportág nemzetközi elitjéhez tartozik. Négy érmével nemcsak saját legendáját erősítette tovább, hanem vezéregyénisége lett a remeklő magyar válogatottnak is. A magyar csapat összesítésben továbbra is fantasztikusan szerepel hazai környezetben: az eddigi mérleg 12 arany-, 13 ezüst- és 15 bronzérem, vagyis 40 magyar dobogós helyezés.
