ZETApress

hírportál

Megvan a vk-keretünk

Cseh Sándor máris közzétette annak a keretnek a névsorát, melynek tagjai nyáron a júliusi Sydney-i világkupa-döntőre készülnek majd. 21 játékost hívott be a szövetségi kapitány, közülük 16-an fognak utazni – tudatta Csurka Gergely.

A női válogatott szövetségi kapitánya azért döntött úgy, hogy a felkészülés kezdete előtt több mint egy hónappal kihirdeti a keretnévsort, mert meglehetősen változatosak a játékosok klubkötelezettségei az előttünk álló időszakban.

Extrém a helyzet, hiszen van olyan, aki már nem játszik mérkőzést ebben a szezonban, van, aki még egy bronzcsatában érdekelt, és olyan is, aki június 13-án még Bajnokok Ligája-mérkőzésen szerepel. Folyamatosan egyeztetni kell a játékosokkal, hogy ki milyen módon készül fel a június 22-i válogatott edzőtábor kezdésére. Ez az oka, hogy nem várhattunk tovább, és keretet hirdettünk a nyári időszakra – a névsorban egyébként az elmúlt hónapok tapasztalatai és a jövőbeni terveink tükröződnek. Jelen állás szerint három hétig Magyarországon készülünk majd, ebben az időszakban hivatalos felkészülési mérkőzések is szerepelnek az elképzeléseinkben, a Világkupa-döntőt megelőzően pedig már a helyszínen, Ausztráliában veszünk részt egy nemzetközi felkészülési tornán – mondta Cseh Sándor.

A névsorból kiderül, hogy visszatérnek azok az Eb-ezüstérmesek, akik különböző okokból kénytelenek voltak kihagyni a rotterdami Divízió I-es tornát, így Keszthelyi Rita, Rybanska Natasa, Sümegi Nóra és Tiba Panna, ugyanakkor hiányozni fog Leimeter Dóra, a rutinos balkezes, aki mint a szövetségi kapitány elmondta, előre egyeztetett egészségügyi szünetet tart nyáron.

A világkupa-döntőt július 22-e és 26-a között rendezik Sydneyben, a férfiak és a nők tornája együtt lesz: az első két nap a negyeddöntők, a következő kettőn a helyosztók és elődöntők esedékesek, míg 26-án vasárnap egymás után játsszák le a két bronzmeccset, majd a két finálét. Női válogatottunk 22-én szerdán helyi idő szerint 18:30-tól (nálunk 10:30) Spanyolországgal találkozik, a folytatásban pedig a holland-orosz találkozó győztesével vagy vesztesével játszhat.

Női világkupa felkészülési keret

Kapusok: Golopencza Szonja UVSE, Neszmély Boglárka FTC, Schmuck Tünde BVSC, Torma Luca Eger.
Mezőnyjátékosok: Alaksza Kinga UVSE, Aubéli Tekla UVSE, Dömsödi Dalma BVSC, Faragó Kamilla UVSE, Garda Krisztina DFVE, Hajdú Kata UVSE, Hetzl Adrienn UVSE, Horváth Zsófi Eger, Kardos Dominika Arizona State, Keszthelyi Rita FTC, Lendvay Zoé BVSC, Rybanska Natasa CN Sabadell, Sümegi Nóra DFVE, Szilágyi Dorottya FTC, Tiba Panna UVSE, Vályi Vanda FTC, Varró Eszter CAL.

Szóljon hozzá!