200. MTA-közgyűlés
Ünnepi üléssel veszi kezdetét május 04-én hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlése, amelyen sor kerül az intézmény új vezetőinek megválasztására és Krasznahorkai László Nobel-díjas író köszöntésére is. Tavalyi fotónk MTA/Szigeti Tamás felvétele.
Az MTA tájékoztatása szerint a kétnapos esemény holnap 10 órakor kezdődik az Akadémia székházának felújított Dísztermében. Freund Tamás elnöki köszöntőjét követően a díszelőadást Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója tartja, majd átadják az Akadémiai Aranyérmet és a további rangos elismeréseket. A nyilvános eseményt az MTA YouTube-csatornáján élőben közvetítik.
A program 11:15-kor zárt munkaközgyűléssel folytatódik, ahol az elnöki és főtitkári beszámolók után május 05-én kedden tartják a tisztújítást. Az új vezetők megválasztására azért van szükség, mert a jelenlegi tisztségviselők hároméves megbízatása az alapszabály értelmében idén májusban lejár. Az elnököt négy jelölt – Borhy László régész, Miklósi Ádám biológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus – közül választja meg a közgyűlés.
A főtitkári tisztségért Gelencsér András levegőkémikus, Kecskeméti Gábor irodalomtörténész és Kovács Ilona pszichológus indul. A főtitkárhelyettesi pozícióra Demény Attila geológus és Kovács Ilona pszichológus a jelölt. A közgyűlés emellett alelnököket és elnökségi tagokat is választ.
Aznap délután köszöntik Krasznahorkai László Nobel-díjas írót, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) tagját. Az esemény részeként 14 órakor a székház előtt felavatják a Határtalan történet című műalkotás új kövét, majd az író felolvasást tart a közgyűlési tagoknak. A programot koncert és kerekasztal-beszélgetés zárja.
A hagyományoknak megfelelően a közgyűléshez kapcsolódva rendezik meg május 05-én kedden a Külső Tagok Fórumát is, május 06-án szerdán pedig a Fiatal Kutatók Fórumával zárul a program. Részletek idekattintva olvashatók.
