Sportolók a MATE-n
Kezdetét vette az 5. MEFOB FESZT ma a MATE-n. Ünnepélyes keretek között kezdődött az 5. alkalommal megrendezésre kerülő négy napos multisport esemény 14:30-kor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán.
Az aulai megnyitón dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora és dr. Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, beszédükben pedig hangsúlyozták a rendszeres sport fontosságát és közösségformáló erejét. Fotóink a MATE felvételei.
A MEFOB FESZT létszámát tekintve a legnagyobb hazai multisport esemény, melyet immár 5. alkalommal rendez meg a MEFS. Idén az esemény házigazdája a MATE. A rendezvény négy napján mától május 03-án vasárnapig közel 2000 sportoló, összesen 13 sportágban versenyezve méretteti meg magát az egyetemi bajnoki címekért. Az esemény célja, hogy felhívják a figyelmet az egyetemista korosztály számára a rendszeres sport fontosságára és közösségformáló erejére. A rendezvény fesztivál jellegét a napközbeni szabadidősportos programok mellett az esti zenés buli adja.
– Amikor létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői központtal, akkor kiemelt célunk volt, hogy olyan nagy volumenű sportfejlesztéseket hozzunk létre, amely elszánt, ambiciózus fiatalok közreműködésével egy erős intézményrendszerben működik. A sportfejlesztések az uszoda március 28-ai átadásával kezdődtek, majd a sportcsarnok felújításával folytatódnak, de tervben van egy atlétikai pálya és egy labdarúgópálya kialakítása is. Célunk, hogy ezen helyszínek megvalósulásával a magyar vidék legjelentősebb sportinfrastruktúrájával és sportolói hálózattal rendelkező egyetemévé váljunk. Nem vagyunk sportegyetem, de sportoló Egyetem vagyunk! Egy olyan Egyetem, amely foglalkozik a fiatalok testi, fizikai és mentális egészségével. Kiemelném, hogy csak egészséges fizikummal, illetve az erre való törekvéssel lehet egészséges élelmiszereket előállítani, és a MATE ezen a ponton is kapcsolódik ehhez a rendezvényhez – emelte ki a rendezvény kapcsán dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.
– A sport olyan tartást és versenyszellemet ad, amely a későbbi, szakmai karrier során is nélkülözhetetlen. A mozgásműveltség, a mozgáskultúra területek azonos értékűek bármely kultúrterülettel. Ha valaki nem tud deriválni, akkor az nem olyan nagy probléma, mintha valaki tíz évvel kevesebbet élne amiatt, mert nincs jó állapotban az egészsége. A MEFOB FESZT a legnagyobb multisport esemény, hiszen az idei MEFOB FESZT-en összesen 13 sportág – atlétika, asztalitenisz, cheerleading, darts, ergométer, futsal, kosárlabda, ultimate frizbi, röplabda, sakk, sportlövészet, vízilabda – képviselteti magát, szkanderben pedig egyetemi kupa keretében mérkőzhetnek meg egymással a versenyzők. Számos sportágban élő közvetítés keretében kísérhetik szemmel a távolból is a versenyek állását – emelte ki dr. Mocsai Lajos, a MEFS elnöke. Az idei jubileumi fesztivál érdekessége, hogy a darts és a sportlövészet nem szerepelt eddig a MEFOB FESZT sportági kínálatában.
















