ZETApress

hírportál

Kajak-kenus együttműködők

A kajak-kenu sportágban egyedülálló nemzetközi nyílt vízi kajak-kenu edzői mesterképzés indul szeptembertől angol nyelven a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szervezésében – tudtuk meg a 11 órai sajtótájékoztatón a TF K1-épület C201 Róma-termében. Fotónk TF/Vidor Gergely felvétele.

Erről írt alá együttműködési megállapodást a képzés házigazdájaként a TF, a sportszakmai gyakorlat helyszínét, a világszínvonalú berendezéseket és sporttudományos laborokat biztosító Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia, a képzés sportszakmai vezetését és támogatását végző Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az oktatás nemzetközi struktúráját és szakmai támogatását ellátó Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség.

Sterbenz Tamás beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzetközileg egyedülálló mesterképzés beindítása egyrészt elismerés a 100 éves tapasztalattal rendelkező TF-nek, másfelől a magyar kajak-kenu sport eredményességének. Az oktatás részben online, részben a budai TF-en, illetve a sukorói KKNKKA-n zajlik majd. Komoly szakmai ugrást jelent a sportág életében, hiszen a képzésbe beépítik azt a sporttudományos hátteret, amire az edzőknek szükségük van – mondta a TF rektora.

Thomas Konietzko arról beszélt, hogy a mesterképzés elindítása fontos pillanat a nemzetközi szövetség életében, hiszen az edzők oktatása nélkül nem fejlődhet a sportág. A ma aláírt együttműködési megállapodás hatalmas stratégiai befektetést jelent a jövőbe – emelte ki az ICF elnöke.

Schmidt Gábor szerint a mesterképzés beindítása egy újabb megtiszteltetés a sportágnak, illetve Magyarországnak azután, hogy a nemzetközi szövetség központja tavaly Budapestre költözött. Úgy gondolja, ez egy újabb fontos lépés az egyetemes kajak-kenu sport történetében is, és általa a sportág még erősebbé válhat a nemzetközi olimpiai mozgalomban. Az MKKSZ elnöke hozzátette, hogy a személyi állomány adott ahhoz, hogy működőképes és eredményes együttműködés jöjjön létre a felek között.

Mocsai Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy a TF-en a sporttudomány összekapcsolódik az edzőképzés különböző szintjeivel. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke hozzáfűzte, hogy a gyakorlati szakmai tudás és az akadémiai tudás egysége a legmagasabb szintű képzést biztosítja. Véleménye szerint a sukorói akadémia világszínvonalú szakemberbázissal rendelkezik, és mivel máshol sincs ilyan egyetemi tudás a képzés mögött, ezért világszerte irigykedve figyelik majd.

A felszólalókon – aláírókon kívül jelen volt többek között Vékássy Bálint, az ICF budapesti központjának vezetője, Betlenfalvi István, a KKNKKA szakmai igazgatója, Hadvina Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója, dr. Irmai István vb-bronzérmes kajakos, a TF Rekreáció Tanszék korábbi vezetője, a kajak-kenuedzőképzés vezetője, valamint a szakágak hazai szövetségi kapitányai.

Szóljon hozzá!