Nagycsütörtöki alapkőletétel
Letették az új Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár (MMMK) alapkövét ma 10 órakor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán. Fotóink MTI/Bruzák Noémi felvételei.
L. Simon László, a KIM MMMK költöztetéséért felelős miniszteri biztosa elmondta, az új épületben 22 ezer m2-en alakítják ki az új múzeumi kiállítóteret, irodákkal és raktárakkal; 2800 m2-en egy fedett-nyitott gépcsarnok lesz, amely kapcsolódik majd a közelben lévő Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeumhoz, létrejön továbbá egy 2400 m2-es növényház, amelyet tanösvények egészítenek ki.
3400 m2-en szakkiállítások rendezésére alkalmas vásárteret hoznak létre, amelyhez kapcsolódik majd egy 1700 m2-es szabadtéri géppark, az épület tetején pedig egy 9100 m2-es speciális üvegházat építenek, amely bemutatja majd a növénytermesztés számos területét, és mindezt összekötik a – szintén a campus területén létrejövő – öthektáros élménygazdasággal. Az épület reflektál majd a klímaváltozás kihívásaira is, hiszen élő homlokzata lesz, felhasználják ugyanis a borításában az algatenyésztés és a lélegző moha eredményeit. Az elkészült koncepció alapján elmondható, hogy az új múzeum a világ bármely hasonló intézményével felveszi majd a versenyt – hangoztatta a miniszteri biztos.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az ünnepségen hangsúlyozta, a kormány számára a kultúra kiemelt terület, mert határokon átívelő módon egyesíti a nemzetet, ezért az elmúlt évtizedben 650 milliárd forintot fordított kultúrafejlesztésre, amelynek köszönhetően 1,5 millió négyzetméternyi kulturális tér újult már meg, és ugyanennyi megújulása van folyamatban. A következő nyolc évben pedig további 800 milliárd forintnyi kulturális fejlesztést terveznek, amelynek legjelentősebb tétele a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Gödöllőre költözése.
Úgy fogalmazott, hogy a Városliget fejlesztéséhez mérhető beruházás zajlik a MATE-n, amely a világ agráregyetemei között már a 97. helyen áll. Az MMMK megújulása erősíti a teljes magyar agráriumot, amely egyszerre kultúra, hagyomány és életforma. Olyan Magyarországot kell építeni, ahol az agrárgazdálkodás nem a múlt része, hanem a jövő erőforrása – jelentette ki a miniszter.
Estók János, az MMMK főigazgatója a múzeumot hungarikumnak nevezte, mivel Európában nincs még egy olyan múzeum, amely a mezőgazdaság minden területét bemutatná a szántóföldi növénytermesztéstől a kertészeten, a gyümölcstermesztésen, a szőlészet-borászaton, az erdészeten, az élelmiszer-gazdaságon át az állattenyésztés minden ágáig. A családok körében is népszerű, a hagyományt és az innovációt egyszerre felmutató intézmény az agrokultúra letéteményese, a vidéki életforma népszerűsítője, könyvtára pedig megkerülhetetlen az agrárszakmában és a tudóstársadalomban – hangoztatta a főigazgató.
Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta, az elmúlt időszakban számos fejlesztés indult el az egyetemen: megújulnak az oktató-kutató terek, a sportlétesítmények, valamint kulturális beruházások is megvalósulnak.




