ZETApress

hírportál

Pólós akadémia Szolnokon

Szolnokon elindul a magyar vízilabda központi akadémiája, miután a helyi aréna a szövetség tulajdonába került. A komplexum a korosztályos válogatottak specifikus fejlesztési bázisa lesz – jelentette be a margitszigeti Ensana Thermal Hotel Kamilla-termében Schmidt Ádám, a HM sportért felelős államtitkára.

Mint elmondta, az újkori olimpiák történetében 9 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmével Magyarország a legeredményesebb nemzet vízilabdában, a cél pedig az, hogy ezt a helyét megőrizze, és a Los Angeles-i játékokon is a dobogóért küzdjön mind a férfi, mind a női csapat. Megjegyezte: az éremesélyes válogatottak között rendkívül kicsi a különbség és ezeket a nüanszokat szeretnénk a magunk oldalára fordítani minden lehetséges újítással, fejlesztéssel.

Az államtitkár közölte, hogy a Tiszaligetben található uszoda mellett lesz még egy vizes felület, valamint megkezdődött a tervezése egy központi épületnek, amely szálláshelyként, konferencia-helyszínként, sportegészségügyi és kondicionális központként üzemel majd. A 16,7 milliárdos állami támogatásból megvalósuló projektben a második uszoda már idén elkészülhet, míg a központi épület 2027 végén, 2028 elején kerülhet átadásra, ezzel is segítve már a Los Angeles-i olimpiára való felkészülést. Fotóink Egressy Rita felvételei.

Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy ellentétben a többi labdajátékkal, vízilabdában más értelmet nyer az akadémia, mint intézmény: Ez valóban a magyar vízilabda akadémiája lesz, a szövetség égisze alatt, amelyben kizárólag a korosztályos válogatott kerettagok minden korábbinál magasabb szintű fejlesztése a cél. Azaz itt nem egy klub üzemelteti az akadémiát, amely aztán csapatokat indít a bajnokságokban, nálunk az egyéni képzésen és a válogatott csapatépítésen lesz a hangsúly. Eltökélt szándékunk, hogy a legjobb körülmények között készítsük fel a játékosokat arra, hogy a legjobbak legyenek – hangsúlyozta.

Az MVLSZ első embere jelezte, az új bázis a felnőtt válogatottak számára is nyitva áll, azaz ha a kapitányok szeretnének kicsit elvonulni a csapataikkal a felkészülési időszakban, akkor várja őket Szolnok. – Egyszerre lesz akadémia és edzőközpont, talán ez írja le a legjobban, mit fogunk megvalósítani – emelte ki hozzátéve, hogy hasonló bázissal egyedül a spanyolok rendelkeznek, akiknél lehet is látni ennek az eredményét.

Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja elmondta: Szolnok számára hatalmas büszkeség, hogy a város neve és a vízilabda immár nem csupán a sokszoros magyar bajnok, Bajnokok Ligája-győztes klubbal forr össze, hanem a jövőben a magyar válogatottak is rendszeres vendégek lesznek a Tiszaligetben.

Az eseményen felszólalt még egy szolnoki kötődésű szakember: a jelenleg is ott élő Cseh Sándor. A vb- és Eb-ezüstérmes női válogatott szövetségi kapitánya a korábbi években a korosztályos válogatottakért felelt. – Korábban nagy munka volt, hogy a sok utánpótlás válogatottat rendszerbe tudjuk fogni, legalább annyira kellett erre figyelni, mint a szakmai munkára. Eddig is jó körülmények között volt a magyar utánpótlás, most viszont az elméleti tudáshoz jön egy létesítmény is, amihez hozzá lehet kötni a magyar vízilabdát – fogalmazott.

Varga Zsolt, a férfiválogatott szakvezetője kiemelte, sokat dolgoztak az elmúlt években azon, miképpen lehetne egységesíteni egy tesztrendszert, most egy óriási lépést tehetnek ebbe az irányba. – Ez egy új otthon a vízilabda számára. Egy remek lehetőség arra, hogy több területen is előre tudjunk lépni – fogalmazott a szakember, aki a közelgő világkupával kapcsolatban leszögezte, azoknak a játékosoknak szeretne lehetőséget adni, akik a Los Angeles-i olimpiáig odaérhetnek még a 13 fős ötkarikás keretbe.

Kerethirdetés a Margitszigeten

11 Európa-bajnoki ezüstérmessel és sok fiatallal megy neki a Világkupa Divízió I-es tornájának április 07-e és 12-e között férfi vízilabda-válogatottunk: Varga Zsolt szövetségi kapitány ezt az eseményt egyértelműen új játékosok kipróbálására, a fiatalok építésére szánja. A szokásoktól eltérően nem keretet hirdetett az áprilisi Divízió I-es tornára, hanem rögtön a 16 fős utazó csapat névsorát tette közzé: a versenynaptár sűrűsége miatt csupán egy edzésre jut idő itthon, aztán még háromra a helyszínen, Alexandropoulisban, és már startol is a Világkupa első köre.

Most nincs idő másra, csak hogy a 16 meghívottal gyakoroljunk kicsit, aztán jönnek is a mérkőzések – mondta a csapathirdetés kapcsán a kapitány. A belgrádi Európa-bajnokságon remeklő gárdából 11 játékost visz Görögországba, a további 5 kiválasztott közül Burián Gergely visszatér a tavalyi vb után, Dala Döme, Lugosi Csongor és Szalai Péter végig dolgozta a decemberi felkészülést, míg Német Toni a 2024-es dohai világbajnokság után játszhat ismét hivatalos világversenyen.

Az Eb-ezüstérmesek közül ezúttal Angyal Dániel, Batizi Benedek, Kovács Péter és Manhercz Krisztián marad ki, illetve a balkezesek oldalán is a fiatalok utaznak most, nem Vámos Márton és Zalánki Gergő. Vele kapcsolatban a kapitány kijelentette: a megállapodásunknak megfelelően ismét leültünk az Eb után, megbeszéltünk mindent, a válogatott ajtaja nyitva áll előtte – ez a torna a fiataloké, nyáron ő is meghívót kap, mint mindenki más, aki a teljesítményével kiérdemli.

Ami a jelenlegi együttest illeti, Varga Zsolt kijelentette: Sok szempontot vettem figyelembe a csapat összeállításánál. Egyrészt mindenképpen szeretnék éles körülmények között újabb fiatalokat kipróbálni, építeni, mert miközben egyértelműen a továbbjutás a cél, muszáj távlatokban gondolkozni. Még ezután jön a ciklus legélesebb két éve a budapesti világbajnoksággal és az olimpiával, és meggyőződésem, olyanoknak is meg kell adni a lehetőséget, akik már Los Angelesre is odaérhetnek, és később is erősségei lehetnek a válogatottnak.

A magyar együttes áprilisban sorrendben a görögökkel, a hollandokkal és a szerbekkel találkozik a csoportkörben, az 1-2. jut a legjobb négy közé, ahol a másik ágról érkező két együttessel egy újabb teljes kört játszanak az együttesek, akárcsak a 3-4. helyezettek – utóbbiak közül viszont csak a legjobb, azaz az 5. helyet megszerző gárda kvalifikál a július végi Sydney-i döntőre.

Világkupa-csapatunk, kapusok: Vogel Soma, Csoma Kristóf; mezőnyjátékosok: Burián Gergely, Dala Döme, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Lugosi Csongor, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Német Toni, Szalai Péter, Tátrai Dávid, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vigvári Vince. Vismeg Zsombor.

Most kisebb a nyomás

Két hónapja ezüstérmes lett válogatottunk az Eb-n. Hogyan gondol vissza erre? – kérdezte Takács Gábor Varga Zsolt szövetségi kapitányt.

V.ZS: Belgrádban a házigazda szerbektől kaptunk ki a döntőben. Ez nem számít kudarcnak.

A hazai bajnokságból magasan kiemelkedik az FTC. Nem jelent ez hátrányt a válogatott számára?

V.ZS: Nemzetközi tendencia, hogy általában egy-egy klub kiemelkedik hazája mezőnyéből. Természetes óriási a különbség az ob1 és a BL színvonala között. Azért a Fradin kívül a BVSC és a Honvéd is áll még a nemzetközi porondon.

Több újoncnak is bizalmat szavazott a Világkupára utazó csapatban.

V.ZS: Túl vagyunk az év legfontosabb eseményén, az Európa-bajnokságon. Bár a magyar vízilabdában mindig elvárás az éremszerzés, azért talán most kisebb a nyomás rajtunk. Persze mindig, mindenhol győzni akarunk!

Jut ideje a pólón kívül más sporteseményekre is kijárni?

V.ZS: Ritkán járok meccsre, a focit és a kézilabdát viszont rendszeresen figyelemmel kísérem.

Szóljon hozzá!