ZETApress

hírportál

Porondról a Vigadóba

Március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából a Pesti Vigadóban rangos állami kitüntetéseket adtak át a kulturális és művészeti élet kiemelkedő képviselőinek, köztük a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ munkatársainak. A díjazottak maradandó értéket hoztak létre, és hosszú éveken át kiemelkedő tehetséggel, elhivatottsággal szolgálták és szolgálják a nemzeti kulturális örökségünk részét képező cirkuszművészetet.

Graeser József Dodi artistaművész, a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ cirkuszszakmai igazgatója több évtizedes és magas színvonalú artistaművészi életútja, példamutató munkája megbecsüléséül, valamint a Fővárosi Nagycirkuszban végzett szakmai munkája elismeréseként nemzeti ünnepünk alkalmából Hortobágyi Károly-díj kitüntetést vehetett át Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztertől – tudatták sajtósaik. Fotóink Kardos Zsolt felvételei.

Graeser József Dodi 1966-ban kezdte pályafutását, édesapjával együtt léptek fel a Szovjetunióban egy gumiasztalszámmal. Ekkor alkottak meg egy új produkciót, a hintát. Feleségével, Graeser Józsefné Bettivel 1973 óta partnerei egymásnak a porondon és azon kívül is. Hintaszámukkal bejárták az egész világot, 1973-tól 2000-ig léptek fel közösen. Graeser József ezután továbbra is a cirkusz világában maradt, Angliában három éven át dolgozott műszaki vezetőként, 2012 óta a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai vezetője. 2012 óta rendszeresen rendezi a Fővárosi Nagycirkusz műsorait és előadásait.

A Fővárosi Nagycirkuszban végzett munkáját az Európai Cirkuszszövetség a XI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon életműdíjjal ismerte el, feleségével együtt Művészi életpálya elismeréssel tüntették ki. Graeser József 2020-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vett át több évtizedes és magas színvonalú artistaművészeti életútja, valamint példamutató munkája megbecsüléséül. 2022-ben a XII. Magyar Teátrumi Nyári Fesztiválon Szarvas Város Önkormányzata különdíjban részesítette a kimagasló közönségélményt nyújtó cirkuszi előadás művészi megvalósításáért.

Hortobágyi Károly-díj

A Hortobágyi Károly-díj a kiemelkedő artistaművészi tevékenység elismerésére adományozható állami kitüntetés. A díjat évente, március 15-én általában egy személy vagy artista csoport kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. A kerek alakú, bronzból készült érem Kiss György szobrászművész alkotása, amely Hortobágyi Károly domború arcképét ábrázolja, és Hortobágyi Károly-díj felirattal van ellátva.

Szonday Szandra, a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ muzeológusa nemzeti ünnepünk alkalmából a magyar és egyetemes cirkuszművészet terén kimagasló tudással és hatalmas elkötelezettséggel végzett kutatásai, a hazai és nemzetközi cirkusztörténet nagy odaadással és rendkívüli kreativitással végzett oktatási és ismeretterjesztési tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. A kitüntetést a díjazott Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkártól és Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkártól vehette át.

Szonday Szandra a Continuo Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szakának és a Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium társadalomtudományi osztályának elvégzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom, valamint esztétika szakán, illetve a Pannon Egyetem Ember és társadalom műveltségterületi tanári mesterszakon folytatta tanulmányait. Egyetemi évei alatt érdeklődése a cirkusz felé fordult, szakdolgozatát is cirkuszművészetről írta. 2009-ben cirkuszművészeti témájú kutatási tervvel nyert felvételt az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának Esztétika Programjára.

2010-től cirkusztörténetet oktat a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola (akkori nevén Artistaképző) növendékeinek. Kutatóként és oktatóként rendszeresen részt vesz hazai és nemzetközi konferenciákon, számos tanulmányt és könyvet publikált cirkuszművészeti témában. 2010-ben jelent meg A porond trónörökösei című monográfiája, amely az artistaképzés történetét dolgozza fel az intézmény fennállásának 60. évfordulója alkalmából.

2017 óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ (korábban MACIVA) munkatársa. A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum megalapítása óta részt vesz az intézmény szakmai munkájában muzeológusként: kutatással, gyűjteménygyarapítással, kiadványszerkesztéssel, kiállításrendezéssel és oktatási programok szervezésével foglalkozik. 2019-ben kurátora volt a Nincs mááásik! című állandó cirkusztörténeti kiállításnak. Rendszeresen tart előadásokat konferenciákon és egyetemeken. Negyedik éve vesz részt oktatóként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Cirkusz Design kurzusán, 2025-ben pedig oktatóként kapcsolódott be a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola munkájába.

Életét mindig is meghatározta a művészet: édesanyja színész, apja fővilágosító volt. Gyermekkora óta ír, rajzol, zongorázik, vers- és prózamondó versenyeken szerepelt sikerrel, valamint több színházi előadás díszleteit, jelmezeit tervezte és készítette. Kamaszkora óta rendszeresen publikál prózát és verseket többek között a Mozgó Világ, Vár Ucca, A Vörös Postakocsi, az Élet és Irodalom című folyóiratokban és antológiákban. Naplóregénye 2000-ben jelent meg naplóregénye Meg vagyok húzatva?! címmel, eddig három önálló verseskötete jelent meg: Rubato (2008), Lamento (2016), Exodus – egy remete feljegyzései (2023).

Életét ugyanakkor beárnyékolja egy ritka genetikai betegség, a Marfan-szindróma. Szandra gyerekkora óta több súlyos, életmentő operáción esett át, melyek következtében tüdejének állapota folyamatosan romlott, 2003 óta éjszakai légzéstámogató készülékkel él, 2024 őszén ismét kórházba került, azóta állandó légzéstámogatásra szorul.

Mindez azonban nem akadályozza meg abban, hogy aktívan részt vegyen a cirkuszművészet kutatásában és közvetítésében. A cirkuszművészet kutatása és közvetítése számára nemcsak szakmai feladat, hanem személyes küldetés is. Munkáját továbbra is teljes erővel végzi, emellett különböző alkotói formákban – írásban, rajzokban, videókban – is igyekszik megosztani tapasztalatait. Fontos missziója a betegek, hozzátartozók tájékoztatása, segítése, a társadalom érzékenyítése írásain, blogján, videóin keresztül.

Szandra hisz abban, hogy a betegség bizonyos értelemben felszabadíthatja az embert, akinek így önmaga megismerésén, gyengeségei és ereje megtapasztalásán keresztül lehetősége nyílik a fejlődésre: A nehézségek ellenére is képesek lehetünk megőrizni alkotóerőnket és kíváncsiságunkat.

2025 januárjában különleges művészeti eseményen vett részt a Fővárosi Nagycirkuszban: Simet László artistaművésszel közös produkcióban egy hintán ülve, lélegeztetőgépével együtt emelkedett a cirkusz kupolájába. A vele készült Szarvas-interjú idekattintva olvasható.

Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja hatalmas szakmai elkötelezettséggel végzett, kiemelkedő írói, kommunikációs és dramaturgi munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült nemzeti ünnepünk alkalmából. A kitüntetést a díjazott Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkártól és Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkártól vehette át.

Pál Dániel Levente költő, író, műfordító, színházi és cirkuszi dramaturg, rendező. Középiskolai tanulmányait a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Bölcsészettudományi Kara és az Eötvös Collegium hallgatója volt, többek között irodalmi, nyelvészeti, klasszikus filológiai, latin, portugál, galego, arab és drámaelméleti tanulmányokat folytatott. Hosszabb-rövidebb ideig tanult Franciaországban (Centre de Culture Européenne, 1998) és a Cam’es Intézet ösztöndíjával Portugáliában (Universidade de Lisboa, 2003) is. 2011 és 2014 között az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola ösztöndíjas doktorandusza volt.

Műfordításai 1999, szépirodalmi munkái 2000 óta jelennek meg folyóiratokban és antológiákban. Eddig nyolc magyar nyelvű önálló könyve jelent meg; írásait több mint húsz nyelvre fordították le, könyvei külföldön eddig tizenhét kiadásban láttak napvilágot, többek között Szerbiában, Montenegróban, Romániában, Portugáliában, Brazíliában, Egyiptomban és az Egyesült Arab Emírségekben. A PRAE művészeti folyóirat és kiadó egyik alapítója, másfél évtizeden át ügyvezetője és főszerkesztő-helyettese (2003?2020); a Gyógypedagógiai Szemle Online főszerkesztője 2008 és 2018 között, 2016 óta a Magyar Cirkuszművészeti Magazin szerkesztője.

2012-ben a European Union Prize for Literature magyar zsűrijének elnöke volt. 2012 és 2016 között az ELTE Eötvös Kiadó (ELTE University Press) főszerkesztőjeként dolgozott. 2020 és 2023 szeptembere között a Petőfi Kulturális Ügynökség egyik szakmai igazgatója: itt többek között elindította a tucatnyi helyszínen működő Magyar és Nemzetközi Írórezidencia Programot, a MISZJE-vel közösen a PesText Nemzetközi Irodalmi és Művészeti Fesztivált, az 1749 online világirodalmi magazint, a Magyar Kultúra és az angol nyelvű Continental Literary Magazine folyóiratokat, újratervezte és éveken keresztül sikerrel működtette a magyar irodalom külföldi népszerűsítésének rendszerét, a pályázatoktól és ösztöndíjaktól kezdve a világ legnagyobb nemzetközi könyvvásárjain való szereplésekig.

A 2000-es évek elejétől egy évtizeden át különböző független színházi, fizikai színházi és performansz csoportok tagjaként dolgozott, színészként és rendezőként egyaránt. Rendezett és fellépett számos jelentős magyarországi színházban és underground rendezvényhelyszínen. Euripidész Bakkhánsnők című drámájának átdolgozása meghívást kapott a ciprusi Paphos Odeonban rendezett International Festival of Ancient Greek Drama programjába (2004). A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon mutatták be 2020-ban a Kalmár Ákossal közösen jegyzett Szent Boszorkány című újcirkuszi darabját, melyért előbb a független színházi szakma Staféta-díját, majd a cirkuszfesztivál különdíját vehették át. A magyar?indiai festő, Amrita Sher-Gil életműve nyomán készült kortárs cirkuszi előadásának bemutatóját a New Delhi National Gallery of Modern Art (NGMA) kertjében tartották (2023).

2016 óta a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja és dalszövegírója; több mint 60 produkció létrejöttében vett részt, köztük a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál versenyprogramjainak létrehozásában. 2023 óta a Gödöllői Szimfonikus Zenekar színházi koncertjeinek dramaturgja is. Rendszeres előadója magyar és nemzetközi irodalmi és költészeti fesztiváloknak, valamint interdiszciplináris tudományos konferenciáknak. Előadott – magyarul, angolul, portugálul és spanyolul – Magyarország számos helyszínén, egyetemén és rendezvényén, Európa-szerte és Európán kívül is, többek között Brazíliában, az Egyesült Államokban, Egyiptomban, Törökországban, Azerbajdzsánban, Indiában, Kínában, Dél-Koreában, Thaiföldön és Szingapúrban. 2026 februárjában a Brahmaputra Literature Festival kiemelt díszvendégeként hívták meg Indiába.

Számos magyar egyetemen és íróiskolában tanított; 2011 és 2020 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán oktatott kreatív írást. 2024-től részt vesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem cirkusz+design speciális képzésében, 2025 decembere óta a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola Cirkuszművészet BA / Konferanszié szakirányának osztályvezetője.

Irodalmi, művészeti és szakmai munkájáért számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült Magyarországon, Brazíliában, Franciaországban, Romániában, Szerbiában, Azerbajdzsánban és az Egyesült Államokban. Jelentősebb elismerései: Medalha Comemorativa (Paraná, Brazília, 2017, 2018); Staféta-díj (Magyarország, 2019); Tudor Arghezi Költészeti Díj (Románia, 2019); különdíj a XIII. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon (Magyarország, 2020); a zsűri különdíja (AFI World Peace Initiative – 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, Franciaország, 2022); Lukijan Mušicki Költészeti Díj (Szerbia, 2022); MUSEPAPER Poem Prize (USA, 2023); Spring of Poetry Grand Prix (Románia, 2025); Molla Penah Vagif-medál (TÜRKSOY – a Türk Kulturális Szervezet, Azerbajdzsán, 2025); Térey János-díj (Magyarország, 2025); továbbá beválogatták a legjobb magyar science fiction, fantasy és weird prózát bemutató éves antológiába (2025); a Merítés-díj jelöltjeinek short listjére (Magyarország, 2025), a Frontier  Poetry Portrait Prize longlistjére (USA, 2025) és a New Millennium Writings Award döntősei közé (USA, 2026). Különböző kreatív projektek vezetőjeként is több szakmai elismerést kapott, többek között: HVG Golden Job – Vállalkozói kategória, shortlist (Magyarország, 2008); a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete kitüntető érme (Magyarország, 2009); BLUE PRIZE – RGB Creative Awards (Magyarország, 2020); Ezüst díj – Hipnózis Kreatív Reklámverseny (Magyarország, 2020); Silver in Print / Print Editorial – IDA International Design Awards 2023 (Los Angeles, Kalifornia, USA).

Bogdán Katalin, az Előadó- és Cirkuszművészeti Eszközkezelő és Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője hosszú ideje hatalmas szakmai elkötelezettséggel végzett, kiemelkedő vezetői és ügyvezetői, valamint szervezési munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült nemzeti ünnepünk alkalmából. A díjazott számára Dr. Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak-és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár és Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár adták át az elismerést.

Bogdán Katalin a soproni Széchenyi István Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola elvégzése után postatiszti, bankmenedzsment, illetve pénzügyi és számviteli tanulmányokat folytatott. Pályája első évtizedeit a Magyar Postánál és a Kinizsi Banknál töltötte, majd 2016-tól a MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, 2019-től az Előadó- és Cirkuszművészeti Eszközkezelő és Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője. Alapító tagja a Magyar-Finn Baráti Társaságnak.

Sok szál köti Révfülöphöz, aktív alakítója és szervezője a Balaton-parti település kulturális és művészeti életének többek között a Révfülöpi Honismereti Egyesület tagjaként és a RÉV-ART Galéria tulajdonosaként, menedzsereként. 2019-ben Révfülöp Nagyközség Önkormányzatától a kultúra területén végzett közösségi munkáért VILLA FILIP ÉRDEMREND kitüntetést vehetett át.

Munkája során elhivatottan segíti a cirkuszi előadások és más rendezvények létrejöttét és megvalósulását – az elmúlt tíz évben a Fővárosi Nagycirkuszban végzett háttérmunka egyik meghatározó személyisége lett. Ahogy mondani szokta, beszippantotta a cirkusz világa, és ha újra kezdhetné, rögtön ide sietne pályakezdőként munkát keresni.

Magyar Érdemkereszt

A Magyar Érdemkereszt a Magyarországért végzett kimagasló szolgálatért adományozható állami kitüntetés, amelyet azok kaphatnak meg, akik munkájukkal, tehetségükkel és elkötelezettségükkel jelentős mértékben hozzájárulnak nemzetünk kulturális értékeihez. A cirkuszművészet területén ez a díj nemcsak az artisták teljesítményét ismeri el, hanem mindazok munkáját is, akik a porond csodáját életre hívják a díszletmesterektől és zenészektől a műszaki szakembereken, rendezőkön és állatgondozókon át egészen az intézményvezetőkig.

Fekete Péter Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ főigazgatója a rangos esemény kapcsán így fogalmazott: A Fővárosi Nagycirkusz társulata nevében szívből gratulálok a díjazottaknak! Kedves Cirkuszművészek, kedves Barátaim! Március 15-én, Magyarország nemzeti ünnepén fejet hajtunk az 1848?49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Ezen az ünnepélyes és dédelgetett napon adja a magyar állam a legnagyobb megtiszteltetését azoknak, akik munkássága maradandó kitüntetést hozott hivatásukban – legyen az orvostudomány, az oktatás vagy a művészetek terén. Ezen a napon a kivételes érdemű férfiakat és nőket hívják elő rangos állami kitüntetések átvételére: olyan személyeket, akiknek évtizedek alatt elért eredményei nemcsak hazájukban, hanem a nemzetközi, sőt a globális színpadon is csodálatot vívtak, és akiknek rendkívüli munkássága gazdagította az életét Magyarország és segített formálni jelenét és jövőjét.

Ma büszkeséggel tölt el, hogy a Budapest Fővárosi Cirkusz négy tagja is a magas állami kitüntetésben részesülők között van. Mindegyik mögött hosszú és kitűnő karrier áll – kreatív és szervező, tudományos és technikai egyenlő mértékben. Az elmúlt évtizedben a Budapesti Fővárosi Cirkusz szolgálatának szentelték tudásukat, tehetségüket, találékonyságukat, rendkívüli munkaképességüket. Négy kollégáról beszélek, akik szívvel-lélekkel szolgálják cirkuszunkat, és magát a cirkuszművészet ügyét. Nem kis mértékben odaadásuknak köszönhetően a Budapest Fővárosi Cirkusz Európa egyik meghatározó cirkuszintézményévé vált, előadásainkat és nevünket a nemzetközi cirkuszközösségben ismerték.

Aligha kell bemutatnom őket, hiszen jól ismered őket. Aki az elmúlt tíz-tizenöt évben járt vagy dolgozott a Budapest Fővárosi Cirkuszban, találkozott velük, dolgozott mellettük, beszélt velük, talán még a barátaik körében is eljön. Ma négy ember kap kitüntetett állami kitüntetést, mindegyikük gazdagon megérdemli ezt az elismerést. Közülük mégis külön tisztelegnék egynek: Graeser Dodi Józsefnek, a Budapesti Fővárosi Cirkusz cirkuszművészeti szakmai igazgatójának. Kollégám és barátom, amióta csak az eszét tudja, a cirkusz világához tartozik. Gyermekkora óta benne él, évtizedeken át aktív művészként szolgálta, azóta is rendíthetetlen odaadással teszi ezt. Jól ismeritek: produkcióink egyik vezető szelleme. Mindenki más előtt megérkezik és mindenki más után távozik. Elképesztő energiával éppoly odaadóan támogatja a fiatal művészeket útjuk kezdetén, mint a cirkuszművészet csúcsára jutó, ringünkben szereplő világszínvonalú előadókat. Tapasztalata, tudása, türelme, tanácsai, gyakorlati bölcsessége és minden körülmények között megoldási ösztöne segítette formálni a cirkuszművészek generációit. Számtalan fiatalnak volt mentora és példája, előadásaink éber, hűséges őrzője minden egyes nap. Kiváltságnak tartom, hogy egy ilyen ember kollégám és barátom is, és külön öröm, hogy a magyar kormány ma az egyik legkiválóbb állami kitüntetésével, a Hortobágyi Károly-díjjal tisztelte meg munkáját és életművét!

Már személyesen is gratuláltam kollégáimnak, mégis itt is szeretnék. Viseljék büszkén ezeket a megtiszteltetéseket, fogadják örömmel, és hozzák vissza a Budapest Fővárosi Cirkuszba azt az újult erőt, inspirációt és szellemiséget, amelyet az ilyen elismerés ad – mondta a főigazgató.

Szóljon hozzá!