Baseball Magyarországon
Mi is a helyzet a magyar baseballal? – Ha az utcán megkérdezzük a járókelőket, valószínűleg 95% a válaszadóknak nem is tudja, hogy Magyarországon van baseball. Pedig már 33 éve van. A leglelkesebb játékosok, akik akkor, a hős korban kezdték most már sokan edzők és a gyermekeik játékát élvezik.
A baseball közösségeket épít, ezek a közösségek évtizedekig összetartják a sport szerelmeseit. Minden korosztály megtalálja benne a játék élvezetét – tudtuk meg Oggné Gál Máriától. Sajnos voltak és épp most is vannak hullámvölgyek, mint pl. a kétezres évek elején, amikor a szövetségben pénzforgalmi zűrök vetették vissza a fejlődést. A tavalyi év vége és az idei év is sajnos ilyen hullámvölgy, amikor egy vezetőségi ujjá választás szakadást okozott a szövetségben és a játékosok 80%-a szövetségen kívül keres játék lehetőséget.
Miért lenne jó, ha minél többen tudnának róla? – Amellett, hogy a baseball az egészséget, atlétikai tehetséget fejleszti előrejutást jelenthet tanulmányi téren és profi játékosok anyagi megbecsülésben is részesedhetnek. Első teljesen hazai nevelésű játékos például Piros Bálint. Ő az USA-ban ösztöndíjjal baseballozik, és egyetemi tanulmányokat folytathat ezáltal. Jó lehetősége lehet majd a sport karrierje fejlesztésére. Másik példa Morua Markó, aki tenerifei, majd dominikai baseball akadémián eltöltött pár évi fejlesztés után olyan tehetség a baseball területén, hogy 16 évesen kapott ajánlatot a NY Yankees MLB csapattól.
Eddigi eredmények
Az U12 korosztály Európa bajnoki kvalifikációs tornán vett részt. Az U15 pedig Európa Bajnokságra ment. Az U18 megnyerte a kvalifikációs tornát és jövőre megy Európa Bajnokságra. Idén másodszor jutott a felnőtt baseball válogatott az Európa Bajnokságra. Sajnos a szövetségi körülmények miatt megint kiesett, így jövőre megint kvalifikálniuk kell.
Milyen kapcsolatban vagyok a magyar baseballal? – 2016-ban nyári magyarországi családi üdülésen voltunk és programot kerestem a gyerekeknek. Találtam is egy meccset, ahol a Budapest Reds és az Óbuda játszottak a férfi magyar bajnoki címért. Nagy izgalommal követte mind 3 gyermekem a játékot, majd a végén megkérdeztem a díj átadóját, Makai Bencét, hogy hol játszhatnának a gyerekeim. Ő Érdre irányított minket, ahol a klub vezetője amerikai, Terry Lingenhoel. Érden nagy szeretettel fogadtak minket, és legnagyobb fiunk következő hétvégén már Horvátországban, Varazdinban játszott a magyar csapattal. Ezáltal még több érdekes városba látogattuk és új kapcsolatokkal gyarapodtunk.
Nagy felbuzdulással fogtunk neki a 2017-és évnek, amikor elhoztuk az amerikai utazó csapatunkat. Ez mindenkinek életre szóló élmény lett, ugy mint a 16-17 éves amerikai mind a magyar játékosoknak. Játszottunk az érdi csapattal, a Budapest Redssel és a szlovák Apolló klub felnőtt játékosaival. Ezután minden lehető alkalommal játszottak a gyerekeink a magyar csapatokkal, a fiaim baseballt, a lányom softballt. Olyan szerencsések vagyunk, hogy ezáltal a gyerekek a magyar származásukat büszkén hirdetik, magyar barátaik vannak, elég jól beszélnek magyarul, és szeretnek itt is lenni. 2024-ben én szerveztem a felnőtt válogatott kvalifikációs tornát, ahol mind az 5 meccset leléptetéssel nyertünk Belgrádban. In lányom több alkalommal volt Európa-bajnokságon a softball nemzeti válogatottal. Személyes küldetésem lett a sport támogatása Magyarországon. Mivel Amerikában is ezzel foglalkozik a családunk, úgy érzem értékes tapasztalatokat hozhatunk – fejeződik be Oggné Gál Mária írása.
