ZETApress

hírportál

BCE-BHSE együttműködés

A Budapesti Corvinus Egyetem sportfókuszú gazdasági mesterképzésének partnere lett a Budapesti Honvéd Sportegyesület – tudatta a BCE-sajtó.

Együttműködési megállapodást kötött a BHSE és a BCE, amelynek célja, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot a sport, mint nemzetgazdasági ágazat és a felsőoktatás között, különös tekintettel a kutatási partnerségre és a Corvinus Nemzetközi sportüzlet mesterszakára. A megállapodást ma délelőtt a Corvinuson írta alá Havran Dániel, az egyetem mesterképzési szakportfóliójáért felelős dékánja, Havran Zsolt, a Nemzetközi sportüzlet mesterszak szakfelelőse és Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke.

Az együttműködés több területre terjed ki, köztük szakmai gyakorlatok biztosítására, hallgatói projektmunkákra és esettanulmányokra, lehetséges közös kutatásokra, valamint sportlétesítményekhez kapcsolódó vezetett szakmai látogatások szervezésére. A felek közös rendezvényeket és szakmai fórumokat is terveznek, ahol az akadémiai és a sportüzleti tapasztalatok találkozhatnak.

A megállapodás emellett támogatást nyújt azoknak a BHSE-sportolóknak, akik felvételt nyernek az egyetemre, például egyéni tanrenddel, online tananyagokkal és e-learning lehetőségekkel, az egyetemi szabályozással összhangban.

A sport nemcsak a szabadidőről, a versenyről vagy az egészségről szól, hanem jelentős társadalmi-gazdasági hatással is van a társadalmunkra. Az újonnan elindított Nemzetközi sportüzlet mesterszakunk lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy megértsék a sportgazdaság összetett kérdéseit, felkészíti őket arra, hogy a területen a változás előmozdítóivá váljanak, és számos lehetőséget ad a kapcsolatépítésre, valamint arra, hogy a sport világának elismert és specializált vendégelőadóitól tanuljanak. Ez az, ami a BHSE-vel kötött együttműködésünket különösen relevánssá teszi. Így a hallgatók közvetlen betekintést nyernek a sport mindennapi működésébe mint jelentős társadalmi-gazdasági tevékenységbe Budapesten, egy nemzetközileg is meghatározó sportvárosban, ahol a sport a társas élet szerves része – mondta Bruno van Pottelsberghe, a Corvinus rektora.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület számára alapvető érték a kettős karrier támogatása, ezért stratégiai jelentőségű számunkra a Budapesti Corvinus Egyetemmel kötött együttműködés. Hiszünk abban, hogy a magas szintű sportteljesítmény és a minőségi felsőoktatás nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő területek. Az együttműködés kézzelfogható segítséget nyújt sportolóinknak abban, hogy már aktív pályafutásuk alatt megalapozzák jövőjüket a Corvinus szakmai környezetében, amely meghatározó szereplője a hazai és regionális gazdasági felsőoktatásnak – hangsúlyozta Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke.

A felek szerint az együttműködés hosszú távon erősítheti Budapest szerepét a nemzetközi sportüzleti képzésben, miközben kézzelfogható előnyöket kínál mind a hallgatók, mind a sportegyesület számára.

A Budapesti Corvinus Egyetem

A BCE Magyarország vezető egyeteme az üzleti, gazdasági és társadalomtudományi képzések területén. A Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány által fenntartott Corvinus középtávú célkitűzése, hogy az említett területeken ne csak országosan, de Közép-Európában is a legjobb felsőoktatási intézménnyé váljon. A Corvinus Egyetemen jelenleg több mint nyolcezer hallgató tanul, köztük kétezren külföldi diákok. Az intézmény világszerte 170 partneregyetemmel ápol szoros kapcsolatot. A Corvinus rendszeresen ér el előkelő helyezést a nemzetközi felsőoktatási rangsorban, 2025-ben elnyerte az Eduniversal 5 pálmás minősítését. A Budapesti Corvinus Egyetem az egyetlen olyan magyarországi egyetem a gazdaságtudományok területén, amely két nemzetközi intézményi (AMBA, AACSB) akkreditációval rendelkezik.

Szóljon hozzá!