Névadójukra emlékeztek
Több mint 1600 olyan gyereket támogatott már a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért, aki a járvány miatt elvesztette az egyik vagy mindkét szülőjét – mondta Herczegh Anita, a szervezet kuratóriumának elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége 10:30-tól Budán. Fotóink Egressy Rita felvételei.
Herczegh Anita azután nyilatkozott a sajtónak, hogy elhelyezte az emlékezés virágait az alapítvány névadója, Regőczi István atya sírjánál, a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolna kertjében, halálának 13. évfordulóján. Az elnök asszony elmondta, a támogatott gyerekek közül minden ötödik 7 évnél fiatalabb volt, amikor elvesztette egyik vagy mindkét szülőjét, mintegy hatvanan még egyévesek sem voltak, amikor elárvultak, heten pedig még születésük előtt elvesztették az apjukat. 15 olyan gyerek is van a támogatottak között, aki egyik szülőjét a koronavírus-betegségben vesztette el, és azóta a másik szülője is meghalt valamilyen más betegségben, jellemzően rákban – tette hozzá.
Az alapítvány azt vállalta, hogy a gyerekeket 18 éves korukig, illetve azon túl a nappali tagozatos tanulmányaik befejezéséig támogatja. Az öt évvel ezelőtt létrehozott alapítvány nemcsak pénzbeni támogatást nyújt, hanem a gyerekek és az özvegyek mentális egészségére is odafigyel: pszichés és mentálhigiénés foglalkozásokat szerveznek, valamint élményekhez is juttatják ezeket a családokat, táborokba, kirándulásokra, kulturális programokra és kiemelkedő sporteseményekre is elviszik őket. – Mindezt azért, hogy egy kicsit kizökkenjenek a mindennapokból és elfeledkezzenek a hétköznapok nehézségeiről – fogalmazott Herczegh Anita arra kérve az embereket, hogy adományaikkal vagy adójuk 1%-a felajánlásával támogassák az alapítvány munkáját.
Regőczi István 1915. október 05-én született Látrányban. Nehéz sorsú gyermekként 1925-ben meghívást kapott Flandriába, ahol három évet töltött. Később is visszatért Belgiumba, 1943-ban ott szentelték pappá. 1943 tavaszán Pestszenterzsébeten kezdte meg szolgálatát, megalapította első hazai gyermekotthonát, ahol a németek és a nyilasok elől bujkáló zsidó gyerekeknek és családoknak is menedéket nyújtott. 1947-ben létrehozta a Sasfiókák gyermekotthont, amely később több mint 300 hadiárvának adott otthont.
1949-ben letartóztatták és 1953-ig ítélet nélkül Kistarcsán fogva tartották; később is többször volt börtönben, fogságban. Legutoljára 1971-ben illegális sajtótevékenység miatt ítélték el, miután 1969-ben Belgiumban Mi nem hallgathatunk címmel kiadták összegyűjtött jegyzeteit. Az Isten vándorának is nevezett pap több évtizedes szolgálata alatt Szalkszentmártonban templomot, Domony-völgyben kápolnát épített és ő alakította ki a kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolnát. 1989. december 08-án, a Fővárosi Gyermekvédő Otthon Aga utcai épületében kápolnát rendezett be 150 állami gondozott fiatal és nevelőik számára. A 98 éves korában, 2013. február 28-án elhunyt István atya, a Hit pajzsa-díj 2010-es kitüntetettje a kútvölgyi kápolna mellett nyugszik.






























































