Űrkutatók Budapesten
Space Summit 2026 néven először rendez űrkutatási konferenciát a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat február 10-én kedden az Alkotmány utcai székházuk dísztermében. A rendezvény házigazdája Kapu Tibor, a HUNOR program űrhajósa lesz – derült ki a híradásokból.
Az előadók között a magyar és a nemzetközi űrkutatás meghatározó szereplői – többek között Farkas Bertalan, Charles Simonyi, Peggy Whitson és Sławosz Uznański-Wiśniewski – is szerepelnek. Az egész napos szakmai rendezvény célja, hogy párbeszédet indítson Magyarország és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jövőbeli szerepéről az európai és globális űrkutatási ökoszisztémában.
Az eseményen a HUN-REN kutatási intézetei, támogatott kutatócsoportjai, kiemelt egyetemi partnerek és ipari szereplők közösen vizsgálják, mit jelent ma az űrkutatás. A résztvevők a világűrrel kapcsolatos tudományos és technológiai kutatások teljes spektrumát áttekintik – a csillagászattól a bolygóvédelemig, az űridőjárástól a műszerfejlesztésig -, kiemelt figyelmet fordítva azokra a fókuszterületekre, ahol Magyarország valós versenyelőnnyel rendelkezik.
A konferencia kiemelten foglalkozik egy olyan zászlóshajó kutatási program kialakításával, amely integrálja a hazai űrkutatási kompetenciákat, és lehetőséget ad a HUN-REN intézeteinek, kutatóinak, egyetemi műhelyeknek és ipari szereplőknek közös, nemzetközi léptékű projektek megvalósítására. A meghívott előadók között van Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Nagy Klaudia Vivien, az Európai Űrügynökség (ESA) minősített űrorvosa mellett Farkas Bertalan és Charles Simonyi is.
A házigazda Kapu Tibor mellett – aki 2025-ben az Axiom-4 küldetés résztvevőjeként szerzett tapasztalatokat a Nemzetközi Űrállomáson végzett tudományos és műszaki kísérletek megvalósításáról -, az eseményen részt vesz Peggy Whitson és Sławosz Uznański-Wiśniewski, a misszió két űrhajósa is, akik saját küldetéseikről, az űrkutatás gyakorlati kihívásairól és az emberes űrutazások tudományos eredményeiről számolnak be. A résztvevők kiemelten foglalkoznak a sikeres kutatóintézeti-egyetemi-ipari együttműködések jó gyakorlataival, elemzik Magyarország és a HUN-REN jelenlegi pozícióját az űrkutatásban.
Magyarország erősségei közé tartozik a magas szintű alapkutatási háttér, a speciális műszerfejlesztési kompetenciák, valamint a nemzetközi kutatási infrastruktúrákhoz és szervezetekhez való kapcsolódás. Az ESA-tagság, a nemzetközi küldetésekben való részvétel és a globális kutatási hálózatokhoz való csatlakozás kulcsszerepet játszik abban, hogy a magyar kutatók és cégek aktív formálói legyenek a jövő űrprogramjainak.
A szakmai konferencia fontos témája lesz a szakember-utánpótlás kérdése, áttekintik az egyetemi képzési programok helyzetét, a kutatói életpálya kihívásait. Az űrkutatás sikeréhez a kutatók mellett mérnökök, szoftverfejlesztők és egyéb magas szintű szakértők széles körére is szükség van. A cél olyan képzési és karrierutak kialakítása, amelyek hosszú távon biztosítják a hazai űrkutatás humánerőforrás-bázisát.
A rendezvényen a HUN-REN öt intézménye: a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet, a Wigner Fizikai Kutatóközpont, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, az Energiatudományi Kutatóközpont, valamint az Atommagkutató Intézet reprezentálja a hazai űrkutatási értékláncot, lefedve az alapkutatástól a műszerfejlesztésig terjedő spektrum jelentős részét.
A Space Summit 2026 üzenete szerint Magyarország a jövő űrkutatásának aktív formálójává kíván válni. Mint írták, a tudomány, a felsőoktatás és az ipar integrációja új innovációs láncokat hozhat létre, amelyek tudományos, gazdasági és technológiai értéket egyaránt teremtenek. A konferencia célja, hogy tovább erősítse azokat a partnerségeket és stratégiai irányokat, amelyek hosszú távon biztosítják Magyarország látható és meghatározó jelenlétét a globális űrszektorban.
