Tarr Béla hazagyalogolt
Hosszan tartó súlyos betegség után ma hajnalban elhunyt Tarr Béla 70 éves Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az igazi szabad ember, aki november 17-én a Budapest Díszpolgára címet sem tudta már átvenni az MTA Dísztermében – derült ki a híradásokból.
Munkájával először 1981 őszén találkoztam. Akkor mutatták be Balassagyarmaton a szülővárosomban készült Szabadgyalog című 124 perces filmdrámáját egy szabadságra vágyó fiatalról. 28 éves kétgyermekes apuka voltam, Bélával nem találkoztam a vetítésen, és azt se tudtam akkor, hogy két évvel fiatalabb nálam. A film főhősét, az igazi Beethovent viszont – aki nem játszik a filmben és az igazi nevét sose tudtam -, jól ismertem.
1975-től ’79-ig Balassagyarmaton és Nógrád megye további három mentőállomásán kocsiztam és a gyarmati pszichiátriára gyakran vittünk betegeket. A fiú ott volt ápoló. Remekül hegedült, gyakran muzsikált a különböző lebujokban. Sosem piált, mindig józan volt. A filmben azért rúgták ki a kórházból, mert együtt kocsmázott a betegekkel, de ez sem volt igaz. Ki se tudta volna hozni őket az osztályról!
Mentősként egy ’75-ös estén eszméletlen részeg fiatalhoz hívtak egy főutcai presszóba, ahol nőtlenként magam is sűrűn megfordultam. Beethoven is ott volt józanul. Segített kivinni a beteget és bejött velünk az elmeosztályra, hogy az akkori protokoll szerint orrszondán át farkasfecskendővel kollégái helyett szabadidejében kimossa a páciens gyomrát, hogy minél kevesebb alkohol szívódjon fel. Mindig segített, ha kellett!
1979-től ’81-ig Tökölön és Baracskán laktunk, így a forgatásról sem tudtam. 1981 tavaszán aztán 3 hónapig én is a gyarmati elmén dolgoztam a filmbéli orvosokkal, ápolókkal. Jó volt viszontlátni őket a vásznon. A filmben meghalt és eltemetett fiú korábban a mentőknél is kollégám volt ’77-ben vagy ’78-ban a pásztói állomáson. Talán valamilyen drogügybe keveredett, szolgálatból vitték el a rendőrök és ki is rúgták az OMSZ-tól, de a részletekre már nem emlékszem. Bármi is volt, rég elévült! Azt sem tudom él-e még, ahogy Beethovenről sem tudok azóta se semmit.
A kórházból pár hónap után a gyarmati Kábelgyárba mentem meósnak, ahová a filmbéli András útja is vezetett. Az ottani üzemcsarnokot, a gépeket és a dolgozókat is jól ismertem. Szinte mindenki saját magát játszotta a filmben a gyárban is, a korábbi kórházi jelenetekben is, meg a kocsmai italozáson. A kórházi betegek is valódiak, a cigányzenészek is gyarmatiak voltak az étteremben, ahol magam is sűrűn megfordultam akkoriban. Csak Szabó András, az 1952-es sztálinvárosi születésű hegedűs, gitáros, a film zeneszerzője, a főhős alakítója volt idegen.
Tudom, hogy a mai nekrológnak Tarr Béláról illett volna szólnia, de mivel vele sosem találkoztam, emlékeztessen rá az 1981-es ifjúkori 124 perces alkotása! Akkor még a jelen sorok írója is 44 évvel fiatalabb volt. Családomhoz végig hűséges voltam/vagyok – 48 évig éltünk együtt a 14 hónapja elhunyt feleségemmel – máshol viszont szabad emberként sosem bírtam/bírom a kötöttségeket!
