Ludovika téri asztrofotók
Mától immáron 8. alkalommal tekinthető meg az elmúlt év 100 legszebb magyar asztrofotója a Magyar Természettudományi Múzeumban: tegnap 17 órakor megnyílt és jövő év márciusáig látható a Csillag-Képek 2025 Országos Asztrofotó Kiállítás a Magyar Asztrofotósok Egyesülete szervezésében.
Az ünnepélyes megnyitóra az MTM Kupolatermében gyűltünk össze, ahol Egressy Rita fényképezett. Köszöntőt mondott: Feltóti Péter, a MAFE alelnöke, közreműködött: Tepliczky Csilla és Gyenes Imre, megnyitotta dr. Francsics László, a Magyar Asztrofotósok Egyesülete elnöke. Bemutatták a kiállítás teljes anyagát tartalmazó 104 oldalas Csillag-Képek 2025 című könyvet is, a sajtópéldányt köszönjük az elnök úrnak! A megnyitón a képek leleplezése mellett átadásra kerültek a kiváló alkotói és közösségi tevékenységekért járó emlékplakettek is.
A tárlat 89 magyar asztrofotós 100 különleges felvételét, Magyarország idei legszebb asztrofotóit mutatja be, melyek a földi tájat az égbolttal együtt ábrázoló asztrotájképektől a Naprendszeren át a távoli galaxisokig kalauzolják a nézőket. A kiállítás évek óta három fő témakor köré szerveződik, és ez idén sincs másképpen. A lakóhelyünkhöz legközelebbi 1. témakör az asztrotájképeké, ahol a Föld is megjelenik a kompozícióban, de van olyan felvétel, ahol csak a hűlt helye, vagyis árnyéka látszik.
A 2. kategória a Naprendszeré, ahol a Nap, a Hold, a bolygók és az üstökös játsszák a főszerepet. Idén is külön figyelem fordult aktív központi csillagunk, a Nap izgalmas pillanataira. A 3., egyben legmesszebb kalauzoló témakör a csillagoké, csillagködöké és galaxisoké, azaz a mélyég világa. Idén az egyik legközelebbi galaxisról, az M33-ról készült innovatív fotó lett az egyik főszereplő, és látványos ködösségekről készült felvételeken bemutatkozik a képfeldolgozás egyik színpompás újítása is.
Az idei év sem telt sikerek nélkül a nemzetközi eredmények tekintetében. Hét fotós öt képe került be a legjobbak közé, és egy magyar fotó díjazott is lett. A hazai asztrofotózás ismét bizonyította, hogy a nemzetközi élvonalba tartozik. Idén is, ahogy a korábbi években, a nemzetközi megmérettetésen szerepelt asztrofotósaink beválasztott munkái is megtekinthetők a tárlaton. Olyan kreatív, szabad és mindenek felett kitartó személyiségek munkájának gyümölcsét láthatjuk, akik fotói méltó módon szerepelnek a MTM Kupolatermében és a kiállítás képeit bemutató Csillag-Képek 2025 könyvben!
Az egyórás nézelődés után különleges panelbeszélgetés kezdődött 18:30-kor: találkozott az asztrofotózás a természetfotózással. A neves asztrofotósok neves magyar természetfotós kollégákkal nyilvános beszélgetésen mondták el, hogy mitől egyedi és világszínvonalú a tevékenységük. A beszélgetésben részt vett Máté Bence, Daróczi Csaba, Potyó Imre természetfotós mellett Feltóti Péter, Kecskés Bertalan, dr. Francsics László asztrofotós. Moderált: Somogyi Krisztina PhD, vizuáliskörnyezet-kutató.
November 18-án kedden 18 órakor kezdődik az MTM-ben Az év természetfotósa 2025 díjátadó és megnyílik a kiállítás Puskás-Dallos Péter moderálásával, melynek előzetese idekattintva olvasható. A zsűri tagjai között Máté Bence, Daróczi Csaba és Potyó Imre is megtalálható.


















































