ZETApress

hírportál

Együtt a tehetségekért

Rászoruló, tehetséges gyerekek vehették át ösztöndíjukat az MBH Bank székházában Kutas István moderálásával. Ismét megrendezte hagyományos ösztöndíjátadó ünnepségét az MBH Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A rendezvényen 30 új ösztöndíjast köszöntöttek, akik az idei tanévtől nyerték el a támogatást. Fotóink Egressy Rita felvételei.

Oklevelet vehettek át továbbá azok a diákok is, akik már korábban elnyerték az ösztöndíjat, emellett két végzős hallgatótól búcsúztak, akik sikeresen befejezték egyetemi tanulmányaikat. Az eseményen két korábbi ösztöndíjas is részt vett, akik ma már saját szakmájukban dolgoznak. Az ösztöndíjprogramot 1997-ben alapította az MBH Bank (akkori MKB Bank) és a Gyermekmentő Szolgálat a rászoruló, ám kiválóan tanuló gyerekek tanulmányi támogatására. A példaértékű programhoz az évek során számos cég és magánszemély csatlakozott, így ma már összesen 160 tanulónak nyújtanak támogatást.

Az okleveleket Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke, Egerszegi Ádám, az MBH Bank digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese, Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke, Bánki Erik, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi tagja, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, Erdélyi Barna, a Waberer’s igazgatósági tagja, Seregi Deák Péter, az SB Dynamic tulajdonosa, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület titkára, Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Csoport tulajdonos-ügyvezetője, Bagyinszki Gábor, a WIN Online Europe Kft. tulajdonosa és Tóth Péter, a Lipóti Pékség Kft. alapító tulajdonosa adta át a fiataloknak.

Egerszegi Ádám beszédében felidézte, hogy a bank kezdetben évente 20 fiatalt patronált, ez a szám évről évre bővült, mígnem elérte a jelenlegi évi 100 főt. Az eddig kiosztott ösztöndíjak összértéke 651 millió forint. – Hiszünk abban, hogy a tehetség és a kitartás támogatása nemcsak a gyermekek jövőjét formálja, hanem egész közösségünket gazdagítja. Az MBH Bank számára a társadalmi felelősségvállalás azt jelenti, hogy eszközeinkkel és erőforrásainkkal valódi lehetőséget teremtsünk a szociálisan hátrányos társadalmi rétegekben. Büszkék vagyunk arra, hogy az ösztöndíjprogramon keresztül évről évre hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minél több fiatal valóra válthassa álmait – mondta.

Edvi Péter úgy fogalmazott: az évről évre beözönlő pályázatok száma bizonyítja (80-110-szeres túljelentkezés), hogy szükség van az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekre. A program sikerét mutatja, hogy több egykori ösztöndíjas ma már saját szakterületén segíti a következő generációkat – tanárként, orvosként, kutatóként, művészként.

A kezdeményezéshez a kezdetek óta több cég és magánszemély is csatlakozott. A Waberer’s International már 18 éve elkötelezett támogatója a programnak, ők 40 gyerek ösztöndíját fizetik. – A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ösztöndíjprogramja híd a lehetőségek felé, amely összeköti a tehetséges, kitartó fiatalokat és a jövőt. Számunkra megtiszteltetés, hogy lassan 20 éve részesei lehetünk ennek a közösségnek és támogathatjuk azokat a gyerekeket, akik tudásukkal és szorgalmukkal nap mint nap bizonyítják, hogy a kitartás valóban képes sorsokat formálni. A Waberer’s-nél hiszünk abban, hogy a jövő nemcsak a tehetségen múlik, hanem azon is, hogy van- e, aki hisz a tehetségekben. Mi hiszünk bennük és abban, hogy a tudás egy olyan érték, amit senki sem vehet el tőlünk – fejtette ki Erdélyi Barna.

Az SB Dynamic 2023-ban kapcsolódott be a programba, nekik 4 ösztöndíjasuk van. – Nem a körülmények határozzák meg a sorsot, hanem a lehetőségek. Ez az ösztöndíjprogram a lehetőségek kapuját nyitja meg, és hiszünk benne, hogy a tehetség utat tör magának – emelte ki Seregi Deák Péter.

A Győztesnek születettem nevű, Bánki Erik által finanszírozott ösztöndíjban öten részesülnek, a Zsidai Csoport négy fiatalt támogat. Az idei évtől új mecénások is csatlakoztak: a Lipóti Pékség Kft. 5, a WIN Online Europe Kft. pedig további 2 fiatal tanulmányait segíti.

Az ösztöndíjprogramba mindazon tanulók pályázhatnak, akik az általános iskola 1-2. osztályát befejezték, tanulmányi átlaguk 4,5 fölött van, és családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 55 ezer forintot. A jó tanulmányi eredmény megőrzése esetén a diákok egészen a mesterdiploma megszerzéséig kaphatják az ösztöndíjat. Azok a diákok, akik nem tudják tartani a 4,5-ös átlagot, egy előzetes jelzést követően kiesnek a programból. A kimaradó és a végzős diákok helyére a Gyermekmentő új pályázatot ír ki. A programba bejutó diákok szinte mindegyikének jeles a tanulmányi átlaga; szorgalmas, ambiciózus gyerekek, fiatalok.

Szóljon hozzá!