Figyeljünk a kalászosokra!
Javában tart a kalászosok szezonja: több dologra is érdemes odafigyelni! – tudatta Károly Róbert PR-szakértő és marketing-tanácsadó, Vitafer Hungária Kft. x KRPR.hu.
Az idei év a magyar mezőgazdaságban különösen nagy kihívásokat hozott: a tavaszi fagykárok után a nyári hőség és aszály is komoly veszteségeket okozott. A gazdálkodók most a kalászosok vetésére fókuszálnak, miközben egyre inkább világossá válik: a változó időjárási körülményekhez való alkalmazkodás és a tudatos növényvédelem nélkülözhetetlen a jövőben.
Emelkedő költségek, növekvő kockázatok
Az őszi vetések időszakában a kalászosok jövője egyszerre függ az időjárástól, a piaci áraktól és a gazdák felkészültségétől. A vetőmagárak az idén van, ahol több mint 10%-kal is emelkedtek, a II. szaporulati fokú őszi búza és árpa ára tonnánként akár több mint 150 ezer forint is lehet. Ez jelentős terhet ró a gazdákra, különösen akkor, amikor a termésbizonytalanság is fokozódik.
– A kalászosok vetése mindig stratégiai döntés, hiszen ezek adják a magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb bázisát. Most, hogy a költségek is emelkedtek, még inkább szükség van tudatos tervezésre – mondta dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szakértője. A szakember szerint a gazdák ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy kizárólag a megszokás alapján döntsenek. Az időjárás szélsőségei, a gyom- és kártevőnyomás, valamint a piaci ingadozások együttesen teszik próbára a termelőket.
Októberi teendők a kalászosoknál
Az október az egyik legfontosabb hónap a kalászosok számára: ekkor zajlik az őszi búza, árpa, rozs és tritikálé vetése. A sikeres szezon kulcsa a jó magágy, a megfelelő vetőmag és a korai állományvédelem.
Talaj-előkészítés és vetésidő: a talaj megfelelő nedvességtartalma és a magágy minősége alapfeltétel. A túl korai vetés fokozza a kártevők és vírusok veszélyét, míg a túl késői vetés gyengébb bokrosodást eredményez.
Tápanyag-utánpótlás: a foszfor és kálium segíti a gyökérképződést és a télállóságot, de kisebb mennyiségben nitrogén is kijuttatható.
Állományvédelem: a csávázott, minősített vetőmag alapvető a fuzárium és porüszög ellen. Októberben figyelni kell a vírusvektor levéltetvekre és kabócákra is.
– Az őszi időszakban a megelőzés a legjobb védekezés. Ha a vetés és a korai állományvédelem rendben van, az megalapozhatja a teljes szezon sikerét. Nemcsak a hozamot, hanem a minőséget is befolyásolja, hogy mennyire tudatosan készülünk ebben a szakaszban – hangsúlyozta dr. Gerda Anikó hozzátéve, hogy az állománykondicionáló kezelések és a precíziós tápanyag-kijuttatás ma már nem extra lehetőség, hanem versenyképesség növelő tényező.
A kalászosok növényvédelme sem elhanyagolható
Az idei év világosan megmutatta, hogy a kalászosok sem kivételek a klímaváltozás hatásai alól. A hirtelen jött fagy, majd az aszályos hőség egyszerre tette próbára a gazdákat és az állományokat. – A növényvédelem ma már nem csupán a permetezési ütemtervekről szól. Ez egy komplex stratégia, amelyben helyet kap a megelőzés, a rendszeres állományfelmérés és az időben meghozott döntés. Aki ebben következetes, az a legnehezebb évjáratokban is képes jobb eredményt elérni – emelte ki dr. Gerda Anikó.
A Vitafer Hungária Kft. szakértője szerint különösen a vírusvektorok elleni védekezés kap nagy hangsúlyt. Az enyhe ősz kedvezhet a levéltetveknek és kabócáknak, amelyek súlyos hozamcsökkenést okozhatnak a kalászosokban. Éppen ezért a monitorozás, a gyors reagálás és a megfelelő készítmények kiválasztása elengedhetetlen. – A tudatos gazdálkodás alapja a szakértelem. Nem elég csak reagálni a problémákra, előre kell gondolkodni. A kalászosoknál is az lesz versenyelőnyben, aki komplexen látja a növényvédelem szerepét, emellett időben is cselekszik – tette hozzá a szakértő.
Kilátások és tanulságok
Előrejelzések szerint a kalászosok idei eredményei összességében meghaladhatják az ötéves átlagot, de jelentős területi különbségek mutatkozhatnak. A piaci helyzet és az emelkedő inputköltségek miatt azonban a gazdák mozgástere szűkül. A szakértők szerint a következő években a precíziós technológiák, az előrejelzésen alapuló növényvédelem és a korszerű lombtrágyázás szerepe tovább erősödhet. Ezek segítségével ugyanis csökkenthető a szélsőségek hatása, ráadásul akár stabilizálható is a termelés. – A kalászosok mindig is a magyar mezőgazdaság alapját adták. Ha ebben az ágazatban sikerül megteremteni a biztonságot, az egész élelmiszerlánc még stabilabbá válhat. A jövő nem a kockázatok elkerüléséről, hanem az okos alkalmazkodásról szól – emelte ki dr. Gerda Anikó növényorvos.
A Vitafer Hungária Kft.
A kft. fő termékei több tápelemből álló szuszpenziós lombtrágyák, amelyek gyorsan, maradéktalanul felszívódnak és hasznosulnak a növényi szövetekben. A szántóföldi kultúrákban, zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztésben is speciálisan alkalmazható készítményeket forgalmazó vállalat szaktanácsadással is segíti a vásárlóit, hogy hatékonyan, eredményesen és megfelelő időben használják fel a lombtrágyákat.


