ZETApress

hírportál

Festmények birkózóéknál

Németh Szilárd festményeket mutatott be a KIMBA-n. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián nemcsak a sport, hanem a kultúra is méltó otthonra talált. A kiállítás november közepéig látogatható a KIMBA kiállítótermében – tudatták sajtósaik.

Ünnepélyes keretek között megnyílt Erdei Kvasznay Éva Munkácsy-díjas festőművész: Szép értelme földi dolgainknak című kiállítása, amely a Festészet Napja rendezvénysorozat részeként kapott helyet a birkózóakadémia új kiállítóterében.

A vendégeket Süle László, a tárlat kurátora köszöntötte, majd Németh Szilárd kormánybiztos, a KIMBA alapítója nyitotta meg a kiállítást. Beszédében hangsúlyozta: az akadémia megalapítása óta vallják, hogy a sport és a kultúra nem külön világok, hanem ugyanannak az emberi törekvésnek a részei. Mint fogalmazott, a KIMBA-ban a fiatal sportolók nemcsak a szőnyegen edződnek, hanem a szellem és a lélek pallérozásában is részt vesznek. – Erdei Kvasznay Éva nemcsak alkotóként, hanem közösségszervezőként is példaértékű. Az ilyen emberek adják vissza a hitet abban, hogy a magyar művészet és a magyar sport együtt képes emelni a nemzet lelkét. Büszkék vagyunk rá, hogy ő nyitja meg e tér kulturális fejezetét! – emelte ki a kormánybiztos.

Nagy öröm számomra, hogy a KIMBA-ban, ebben a kedves teremben, ahol korábban is számos kulturális eseményen vettem részt, most elsőként az én kiállításom nyílhat meg – ráadásul a Festészet Napja rendezvénysorozat részeként. A bemutatott alkotások között grafikák és akrilfestmények szerepelnek, mind lírai absztrakt megközelítésben, a természet ihletésére. Az absztraktról sokan mondják, hogy ilyet én is tudok, de valójában minden mű mögött mély belső gondolat, érzés és ritmus rejlik, amit a nézőnek is érdemes felfedezni. Örülök, hogy a fiatalokkal is találkozhatok majd a tárlatvezetésen, mert hiszem, hogy ha egyszer megtapasztalják, hogyan tud egy kép beszélni, másként tekintenek a művészetre és talán önmagukra is – mondta a Munkácsy-díjas képzőművész a megnyitón.

A kiállítás méltó példája annak, hogy a KIMBA nem csupán sportakadémia, hanem egy élő közösségi tér is, ahol a test, a lélek és az alkotás harmóniája találkozik. Az intézmény célja, hogy a sport mellett kulturális eseményeknek, kiállításoknak, koncerteknek és irodalmi esteknek is otthont adjon, erősítve a csepeli közösségi élet szövetét.

Szóljon hozzá!