ZETApress

hírportál

Csúcsvezetők Alaszkában

Sikerült igazán jó előrelépést elérni! – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában helyi idő szerint tegnap délelőtt, a magyar szerint 21:30-kor kezdődött csúcstalálkozóját követő közös sajtótájékoztatójukon – derült ki a híradásokból.

Trump nagyon gyümölcsözőnek minősítette Putyinnal folytatott megbeszélését. – Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbb-ben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk – hangsúlyozta az amerikai elnök hozzátéve, hogy nagyon jó esélyük van arra, hogy a legfontosabb kérdésben is eljutnak a megegyezésig, de nincs megállapodás, amíg mindenben nincs megállapodás!

Donald Trump azt is elmondta, hogy reményei szerint rövid időn belül újra találkoznak, mire Putyin erre megjegyezte, hogy a következő alkalomra Moszkvában kerülhet sor. Az amerikai elnök közölte, hogy hamarosan felhívja a NATO-beli szövetségeseit és más vezetőket, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is, hogy tájékoztassa őket a találkozóról. – Végül is rajtuk múlik! – tette hozzá az elnök.

Országunk őszintén érdekelt abban, hogy véget vessen ennek. Ugyanakkor meg vagyunk győződve arról, hogy az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia, meg kell szüntetni a válság összes kiváltó okát, amelyekről már többször is beszéltünk, biztosítani Oroszország összes jogos aggályának figyelembevételét, helyreállítani az igazságos egyensúlyt a biztonság terén Európában és a világ egészében – mondta az orosz államfő kifejezve Oroszország készségét az együttműködésre Ukrajna biztonságának érdekében és reményét, hogy az alaszkai találkozón elért megállapodások kiindulópontot jelentenek az ukrajnai béke eléréséhez. – Arra számítunk, hogy Kijev és az európai fővárosok nem fogják akadályozni a rendezés terén körvonalazódó megállapodást! – bizakodott az államfő.

Vlagyimir Putyin egyetértett Trumpnak azzal a korábbi kijelentésével, miszerint ha annak idején ő lett volna az elnök az Egyesült Államokban, akkor nem tört volna ki a háború. – Megerősítem ezt, mert összességében nagyon jó munka- és bizalmi kapcsolat alakult ki köztem és Trump elnök között, és minden okom megvan arra, hogy úgy gondoljam, hogy ha ezen az úton haladunk tovább, akkor eljuthatunk – és minél gyorsabban, annál jobb! – az ukrajnai konfliktus megoldásához – mondta az orosz elnök, aki a mostani megbeszéléseket építő jellegűnek nevezte.

Rámutatott, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok a hidegháború óta a legmélyebb pontra süllyedtek, és valóban megérett a helyzet két állam vezetőjének találkozójára, mert mindkét fél számára fontos, hogy új lapot nyissanak és visszatérjenek az együttműködéshez. Hangsúlyozta, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államoknak sok érdekes területen együtt lehetne együttműködnie, a technológiáktól az Északi-sarkvidékig.

Úgy fogalmazott, hogy Oroszország és az Egyesült Államok közeli szomszédok, noha óceán választja el őket. Elmondta, hogy a repülőgépből kiszállva – Jó napot, kedves szomszéd! Nagyon örülök, hogy élve és jó egészségben látom! – mondatokkal köszöntötte Trumpot. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország és az Egyesült Államok közös történelmének jelentős része kapcsolódik Alaszkához. Kifejezte hazája háláját az Egyesült Államoknak a félszigeten eltemetett szovjet katonák emlékének ápolásáért.

Az alaszkai Anchorage Elmendorf-Richardson katonai bázisán csaknem három órán át folytatott megbeszélésen a két elnök mellett amerikai részről Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott, orosz részről pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója volt jelen. A tájékoztató után az orosz elnök virágokat helyezett el a II. világháborúban Alaszkában elhunyt szovjet pilóták nyughelyénél.

A nyugati tömegtájékoztatási eszközök olyan állapotban vannak, amelyet már a teljes őrültségbe átmenő zavarodottságnak lehetne nevezni: három évig arról beszéltek, hogy Oroszország elszigetelődött, ma pedig vörös szőnyeget láttak, amellyel az amerikai elnök fogadta az orosz elnököt! – írta Trump és Putyin alaszkai találkozójáról a Telegramon Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

Szóljon hozzá!