Újra vb a Kincsem Parkban
A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) hivatalosan is bejelentette, hogy a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezésének jogát a Magyar Lovassport Szövetség nyerte el – derült ki a híradásokból.
A világbajnokságot 2027. szeptember elseje és ötödike között rendezik meg a budapesti Kincsem Parkban. A szerdától vasárnapig tartó rendezvényre várhatóan több mint 20 ország legjobbjai érkeznek Magyarországra, így a sportág legnagyobb nemzetközi alakjai mérik össze tudásukat a hazai közönség előtt.
A rendezési jog elnyerése kiemelkedő diplomáciai és sportszakmai siker, amely méltó elismerése a magyar lovassport hagyományainak és nemzetközi presztízsének – olvasható a tájékoztatóból, mely arra is kitér, hogy a versenyigazgatói feladatokat Fugli Károly, a FEI tiszteletbeli elnökségi tagja látja majd el, aki évtizedek óta meghatározó szereplője a nemzetközi lovassportnak. A magyar kettesfogathajtó válogatott az elmúlt években kivételes eredményeket ért el: a 2023-as világbajnokságon (Le Pin-au-Haras, Franciaország) Hölle Martin egyéni világbajnoki címet szerzett és a magyar csapat is aranyérmes lett. A következő világbajnokságot idén augusztus 20-tól 24-ig rendezik a hollandiai Beekbergenben, ahol a magyar csapat címvédőként áll rajthoz.
A 2027-es budapesti vb különleges jelentőségű, hiszen hazánk legutóbb 2015-ben, Fábiánsebestyénben rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságot, így 12 év után tér vissza Magyarországra a sportág egyik legrangosabb eseménye. A fogathajtás méltán nevezhető a legmagyarabb szakágnak, hiszen a Fülöp herceg vezette nemzetközi szövetségbe magyar kezdeményezésre vették fel.
A Kincsem Park ideális helyszín, amely 2021-ben a négyesfogathajtó Eb-n már bizonyított: korszerű infrastruktúrával, kiváló közlekedési kapcsolatokkal és jelentős lovassport-múlttal várja majd a sportág világelitjét, valamint a fogathajtás iránt érdeklődő hazai és nemzetközi közönséget. A hazai fogathajtó világbajnokságok mindig híresek voltak látogatottságukról: az Eb-re több mint 40 ezer látogató érkezett, 2027-ben pedig szeretnénk legalább 60 ezer néző előtt megrendezni a vb-t, melynek csütörtök-pénteki napján a jellemzően szakmai közönséget vonzó díjhajtásé, a szombati napon egy óriási családi pikniket idéző maratonhajtásé, míg a záró vasárnapon az idegek harcáé lesz a főszerep.
