Folytatódó éremszerzés
Egy ezüst és egy bronz az Egyetemi Világjátékok 2025 2. versenynapján. Magyarország a 12. az éremtáblázaton – tudatta Bányász Árpád. Az 1. napi magyar sikerekről idekattintva olvashatunk.
A Rajna-Ruhr Régióban zajló 2025-ös Egyetemi Világjátékok 2. versenynapján újabb magyar érmek születtek: Somody Soma ezüst-, Pigniczki Fanni pedig bronzérmet nyert, így Magyarország az éremtáblázat 12. helyén áll.
Somody Soma a férfi párbajtőr döntőjében az orosz Velize ellen lépett pástra. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vívója erősen kezdett, kemény asszókat vívott, és az éremszerzés érdekében az egyik legnagyobb riválisát, Kovács Gergelyt is legyőzte az elődöntőben. A fináléban végül szoros csatában maradt alul, de teljesítményével így is a dobogó 2. fokára állhatott. – Nagyon vártam ezt a versenyt, hiszen ez az első Egyetemi Világjátékok az életemben. Sokat dolgoztam érte, és külön öröm, hogy az egyik legjobb eredményem lett ez az ezüstérem. A döntőben is igyekeztem mindent kihozni magamból – ezekből az asszókból lehet igazán tanulni – nyilatkozta ezüstérmesünk.
Pigniczki Fanni (Károli Gáspár Református Egyetem) a ritmikus gimnasztika mezőnyében bronzérmet nyert egyéni összetettben. A kétszeres olimpikon a selejtező 2. napján buzogánnyal 27.900, míg szalaggal 26.300 pontot kapott, így összesítésben 3. lett, és mind a négy szeren döntőbe jutott. – Nagyon erős mezőny jött össze, és amikor megláttam, hogy kik indulnak, már az is nagy célnak tűnt, hogy bekerüljek a döntőbe. Boldog vagyok, hogy nemcsak ez sikerült, hanem érmet is szereztem. Minden gyakorlatomban van még tartalék, de nagyon jó állomás volt ez a világbajnoki felkészüléshez – fogalmazott bronzérmesünk.
A versenynap során több magyar sportolóért is szoríthattunk:
Úszás, Berlin
Tankó Beatrix (University of Nebraska?Lincoln) női 100 m gyors: 11. hely
Bozsó Sára (University of Akron) női 50 m mell: 10. hely
Kalmár Alíz (California State University) női 50 m mell: 14. hely
Flück Nóra (University of South Carolina) női 800 m gyors: 14. hely
Ritmikus gimnasztika, Essen
Wiesner Hanna Panna (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) egyéni összetett: 16. hely (szalag: 24.150; buzogány: 25.500) > Hanna kvalifikálta magát a karika döntőbe.
Vívás, Essen
Kovács Gergely (ELTE): 5. hely
Osman Touson Mauran (University of Notre Dame): 30. hely
Keresztes Ádám (BCE): csoportkörben kiesett (97. hely)
Női tőr: Marosi Gréta (BCE) 27. hely; Nekifor Erika (METU) 30. hely; Hanzl Lilla (SE) 48. hely; Tölgyesi Zsófia (ELTE) 51. hely
Asztalitenisz, Essen
Női csapat: Magyarország-Szlovákia 0:3 > a csoportkör után búcsúztak
Férfi csapat: Magyarország-Mongólia 3:0 és Magyarország-Japán 1:3 > a legjobb 16 között zártak
Vízilabda (férfi), Duisburg
Magyarország-USA 13:10 (3:3; 4:2; 3:2; 3:3)
Kosárlabda (női), Essen
Magyarország-Brazília 93:61
A magyar csapat tehát több sportágban is jól szerepelt a 2. versenynapon, folytatva az éremszerző sorozatot és jelenleg a 12. helyet foglalja el az összesített éremtáblázaton.



