Fantasztikus száguldók
Rekordokkal és felejthetetlen történetekkel zárult az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Tegnap 18 órakor a balatonfüredi Gyógy téren tartott ünnepélyes díjkiosztóval hivatalosan is véget ért az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj – tudatták sajtósaik. Fotónk az MVSZ felvétele.
Az idei versenyt a rekordok, a drámai pillanatok és a hétfői vihar után a vitorlás közösség összefogása tette emlékezetessé. A Magyar Telekom által biztosított élő közvetítést több mint 120 ezer néző követte, a mezőny pedig a kihívást jelentő, erős szélben is elképesztő sportteljesítményről tett tanúbizonyságot a Balatonon.
Történelmi napokat hozott a magyar vitorlázás legendás ünnepe, az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A csütörtökön 09 órakor elrajtolt 479 hajóból álló mezőnynek az olykor 30 csomót is meghaladó, erős szélben kellett helytállnia, sokaknak több mint 10-15 órán át. A jó szél rendkívüli sebességet és izgalmakat hozott. A győzelmet a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty szerezte meg, amely 4 óra 24 perces elképesztő idővel ért célba, több mint 40 percet javítva saját korábbi rekordján. A verseny sebességét jelzi, hogy a 2. helyezett Sailing Team RSM (kormányos: Vándor Róbert) és a 3. helyezett Kürt-Team Kaáli (kormányos: Virág Flóra) is a korábbi pályacsúcson (5 óra 3 perc) belül teljesítette a távot.
Fantasztikus eredmények minden hajóosztályban
Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj bebizonyította, hogy a verseny varázsa a mezőny sokszínűségében rejlik. A nap egyik legnagyobb szenzációját a Szamuráj Jack nevű vitorlás szolgáltatta, amely 8 óra 35 perces idővel megdöntötte az egytestű hajók rekordját. Az is kuriózum, hogy az 1-10. befutó között több egytestű hajó is volt, tehát nemcsak katamaránok uralták az élbolyt.
Külön kupával ismerték el a klasszikus hajók között született korszakos eredményeket is. A 75-ös cirkálók sok évtizedes presztízscsatájában idén a Lillafüred diadalmaskodott, Detre Szabolcs olimpiai bronzérmes vitorlázó kormányzásával mindössze 2 másodperccel előzték meg a Siroccot a célvonalban. A Lillafüred 10 óra 6 perces idejével megdöntötte a 3. helyezett 75-ös cirkáló, Nemere II. 1955-ben felállított, megdönthetetlennek hitt 10 óra 40 perces klasszikus rekordját, ráadásul a Sirocco és maga a Nemere II. is gyorsabb volt a történelmi rekordidőnél.
Hősök, drámák és a vitorlázó közösség ereje
Komoly kihívás elé állította a mezőnyt az erős szél. Több hajó komoly technikai problémákkal küzdött, közel ötven egység, köztük olyan nagy nevek, mint a 13-szoros győztes Litkey Farkas, feladni kényszerült a küzdelmet. A legdrámaibb történet a Sponsor Wanted nevű hajóé volt. A hétfői viharban megsérült a Raffica és a René Raffica hajó is, utóbbi csapatát csupa fiatal alkotja. A két egység tagjai összefogtak, és egy három nap alatt versenyképessé tett hajóval, a Sponsor Wanted-dal és a Raffica árbócával vágtak neki a távnak. Bár a viharban feltehetőleg megsérült árbóc végül nem bírta a terhelést, a csapat a példátlan összefogás és sportszerűség miatt kiérdemelte a KPMG Fair Play Díját. – Ez a példaértékű összefogás és csapatszellem méltó a Fair Play-díjra. A Sponsor Wanted csapata bebizonyította, hogy a kitartás és az összefogás a legnehezebb helyzetekben is győzelemre vezethet – mondta Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója.
A verseny tele volt emlékezetes pillanatokkal: a 12-szeres magyar bajnok jégkorongozó, Palkovics Krisztián a célba-éréssel ünnepelte 50. szülinapját, a művészhajó Queen Lucy (ifj. Zenthe Ferenc, Szerednyey Béla, Barabás Kiss Zoltán) kategóriájában másodikként teljesítette a távot, a 87 éves, háromszoros Kékszalag-győztes Tuss Miklós pedig az idei legidősebb versenyzőként kategóriájának 1. helyét szerezte meg a Hepp nevű hajójával. A verseny legfiatalabb résztvevője a 8 éves Hermányi Márk volt, aki a Beach Body csapatának tagjaként kategóriájában ezüstérmet is szerzett.
A hagyományokhoz híven a győztes MLS Raiffeisen Fifty-Fifty legénysége pezsgővel köszöntötte az utolsóként, több mint 29 óra vitorlázás után célba érő Kaland nevű hajót és csapatát. Ez a gesztus is szimbolizálja, hogy a Kékszalag mindenkié, aki teljesíti a távot.
Sikeres közvetítés és technológiai háttér
A versenyt hatalmas érdeklődés övezte, a Magyar Telekom által biztosított, televíziós minőségű élő közvetítés jóval több, mint 120 ezren követték. A nézők a kekszalag.hu oldalon, a Telekom Live YouTube-csatornán, valamint a tv2 Playen és Spíler 1-en is láthatták a drón- és motorcsónakos felvételekkel, valamint szakértői elemzésekkel színesített adást.
– A Telekom technológiai megoldásai idén is kiválóan teljesítettek: különleges képek készültek az onboard kamerákkal, a kísérő motorcsónakokból a szeles időjárás ellenére izgalmas felvételeket rögzítettek, melyek testközelből mutathatták be a versenyt. A kiváló minőségű streaming által a világ minden tájáról a teljes futamot követhették az érdeklődők – mondta Fegyver Csaba, a Magyar Telekom stratégiai és kiemelt projektekért felelős igazgatója. A verseny ugyan véget ért, de az exkluzív videók és a közvetítés teljes anyaga továbbra is elérhető a Telekom Live YouTube csatornán.
Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj során a Széchenyi István Egyetem által fejlesztett és a Magyar Telekom által üzemeltetett hajónyomkövető rendszer megbízhatóan, rendeltetésszerűen működött, valós idejű adatokat szolgáltatva a szurkolóknak és a versenyzőknek egyaránt. – A GPS-alapú technológia pontos és valós idejű adatokat biztosított a szervezőknek, versenyzőknek és a nézőknek egyaránt. A rendszer a verseny teljes időtartama alatt stabilan támogatta a digitális követést és az élő közvetítést – értékelte Drotár István, a Széchenyi István Egyetem képviselője.
A Kékszalag Fesztivál pénteken az Audi Speed Challenge gyorsasági versennyel folytatódott, ahol a leggyorsabb hajók mérték össze sebességüket egy 800 méteres pályán a balatonfüredi móló előtt. A versenyt szintén az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty csapata nyerte.
A verseny névadó támogatója 7. éve a Raiffeisen Bank. – A balatoni vitorlásversenyek ékköve, a Kékszalag Raiffeisen Nagydíj olyan esemény, amire nemcsak a csapatok, a sportág és a támogatók, de egy egész ország büszkén tekint minden évben. Különlegességét ugyanakkor az innováció, a technológia és a digitális fejlődés alkalmazása adja, évről évre többet nyújt. Ebben az évben a számunkra fontos értékekből többet is láthattunk, hiszen megdőlt a verseny rekordja, a vihar után a csapatok rendkívüli szolidaritást tanúsítottak és a versenyt általában is a sportszerűség jellemezte. A Raiffeisen Bank ezt támogatja és büszkén áll a verseny mellett most már hetedik alkalommal, hiszen a mi eredményeink mögött is a hagyomány, a csapatmunka, az innováció és a fenntartható, aktív hazai jelenlét áll – mondta Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója.
– Az idei Kékszalagot a verseny előtti napokban több hajót is megrongáló vihar tette még emlékezetesebbé, de az erős szél végül egy fantasztikusan izgalmas versenyt hozott. Ez a verseny megmutatta a vitorlázás minden szépségét: azt, hogy milyen komoly sportteljesítményre van szükség a sikerhez, és hogy milyen erős az összetartás a vitorlás társadalomban. Öröm volt látni, hogy az abszolút rekord mellett az egytestű és a klasszikus rekord is megdőlt, bizonyítva a mezőny páratlan erejét és sokszínűségét. Gratulálok minden résztvevőnek: a győzteseknek, a rekordereknek, és azoknak is, akik a mezőny végén küzdöttek az elemekkel több mint egy napon át. Hatalmas köszönet illeti a szervezőket, Holczhauser András főszervezőt, Verebély Tibor versenyvezetőt és azt a közel 150 fős csapatot, akik a profi lebonyolításban részt vettek, valamint támogatóinkat, akik nélkül ez a csodálatos ünnep nem valósulhatna meg – összegezte az eseményt prof. dr. Gellér László, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.
Az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj ezzel véget ért, de a legendája tovább él a rekordokban, a történetekben és mindazokban, akik a vízen vagy a parton részesei voltak a Balaton legnagyobb vitorlás ünnepének.
