ZETApress

hírportál

Nádudvari Fazekasok

Fazekas Ferenc Prima-díjas fazekas, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja Mesterség vagy művészet? című kiállítására nyílt meg tegnap 18 órakor a Józsa Judit Galériában, a belvárosi Városház utca 1-ben.

Az augusztus 10-én vasárnapig kedd-szerda-csütörtökön 10 és 18 óra között ingyenesen látható tárlatot Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg. Közreműködött Füstös Zsófia és Jánosy Zalán, a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium két táncosa.

Lehet-e nagyobb öröm, mint évszázadokra nyúló családi hagyományt ápolni? Agyagba álmodni őseink múltját, gyermekeink jövőjét? A kemence tüzénél várni formáink, díszeink kiizzását, elképzelt és megformált tárgyaink születését? Mi ez? Mesterség vagy művészet? Vagy tán mindkettő?

Ötven éve keresem, kutatom mesterségem, művészetem mibenlétét. Még nem jöttem rá, csak arra, hogy mennyi mindent nem tudok még, mennyi mindent szeretnék megtanulni, mennyi mindenre nyitott vagyok. Az 1700-as évek elejétől fazekassággal foglalkozó nádudvari Fazekas család tagjaként alkotok, édesapámtól tanultam a mesterséget, ahogy ő is az édesapjától.

1981-től saját műhelyemben önálló úton járok. Számtalan kiállításon, pályázaton vettem részt, nyertem több díjat, elismerést és a nádudvari kézműves iskola szakoktatójaként sok fiatal fazekast indítottam el ezen a szép, de rögös pályán. Szakmai munkám mellett sok közéleti szerepvállalásom is volt/van, például NESZ megyei elnök, fazekasbizottsági tag és elnök, vizsgabizottsági tag, települési önkormányzati képviselő stb.

1981-ben népi iparművész, 2016-ban a Népművészet Mestere megtisztelő címben részesültem, továbbá Király Zsiga díjjal, Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel és Nádudvar Díszpolgára címmel ismerték el munkásságomat. A Fazekas dinasztia tagjaként pedig 2019-ben Prima-díjat kaptam. Jelenleg az MMA köztestületi tagjaként igyekszem a magyar népművészet és azon belül is a népi fazekasság bemutatását, megismerését a lehető legtöbb fórumon elősegíteni.

George Bernard Shaw írta a Pygmalionban: Ez a mesterségem és ez a bogaram. Nincs nagyobb boldogság, mint ha az ember meg tud élni a bogarából. Elmondhatom, hogy eddig én is meg tudtam élni a mesterségemből, bogaramból és nyugdíjasként már egyre inkább csak olyan dolgokat vállalok, próbálok ki, ami közel áll ehhez a bogarassághoz – mondta a művész a megnyitón.

Szóljon hozzá!