ZETApress

hírportál

100 új mozdony a MÁV-nál

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megérkezett és közülük 24 forgalomba is állt – mondta a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Hegyi Zsolt hangsúlyozta, hogy a ’80-as évek óta nem volt ilyen jelentős mozdonyflotta-erősítés a MÁV-csoportnál. A száz jármű közül 60 darab Siemens Vectron típusú, 2-4 éves villanymozdony, amely Európa egyik legkorszerűbb és legnépszerűbb mozdonya – tette hozzá.

Jelenleg 12 Vectron közlekedik a miskolci és hidasnémeti elővárosi járatokon, a békéscsabai InterCity vonalakon, és hamarosan megjelennek Sopron, valamint Szombathely térségében is. Augusztus elsejétől a balatoni InterCity vonatok élén a Siemens járművei váltják a korábbi vontatójárműveket Budapest és Keszthely között.

A 30. mozdony közvetlenül a gyártósorról érkezett. Azokon a viszonylatokon, ahol már az új járművek közlekednek, érezhetően javult a menetrendszerűség. A korszerűbb mozdonyoktól a vasúti közlekedés megbízhatóságának és a menetrendszerűség javulását várja a MÁV – mondta el a vezérigazgató.

Szóljon hozzá!