ZETApress

hírportál

Somátlan póló-vb

Vogel Soma kimaradt a július 11-én pénteken kezdődő szingapúri világbajnokságra utazó férfi vízilabda-válogatott keretéből – tudtuk meg az MVLSZ margitszigeti székházának napsütötte teraszán, ahol Cseh Sándor női és Varga Zsolt férfi szövetségi kapitány ismertette a július 24-én csütörtökig tartó vb-re utazó válogatottjaik 15-15 fős keretét. Fotóink Egressy Rita felvételei.

Varga Zsolt elmondta, sok stresszes óra van a döntések mögött. Vogelnek komoly sérülése van, így mindent mérlegelve arra a döntésre jutott, a kapus és a csapat jövője szempontjából fontos, hogy megoldja csípőproblémáját, amely miatt műtét vár rá, ezért nem segítheti a csapatot Szingapúrban. A kapitány kiemelte, a felkészülésben résztvevő 23 főt tartja egy egységnek, amely a következő évek csapatának alapját képezi majd. Hangsúlyozta, az elmúlt 15-16 évben a nemzeti csapatadósa volt az átalakulásnak, mivel ragaszkodtak az idősebb játékosokhoz, akikben a megoldást látták.

A kapitány fontosnak tartja az építkezési folyamatot, hogy a 2027-es, budapesti világbajnokságra meglegyen a férfi csapat váza, amely a következő évi olimpián képviseli az országot. A szövetségi kapitány rámutatott: a fiatal játékosoknak fontos, hogy stabilitásba épüljenek be. Meglátása szerint együttesében benne van, hogy le tudja győzni a nagy csapatokat, ehhez extra teljesítményre és csapatmunkára, illetve türelemre van szükség. – A világverseny egy tűz, amibe belemártjuk a kardot, amely egyre élesebbé válik – fogalmazott Zsolt, akinek együttese Ausztrália ellen kezdi meg szereplését, a 2. körben Japánnal, az utolsóban pedig Spanyolországgal találkozik.

A férfi keret, kapusok: Csoma Kristóf (Endo Plus Service-Honvéd), Mizsei Márton (VasasPlaket); mezőny-játékosok: Angyal Dániel (CN Marseille), Burián Gergely (CN Barceloneta), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC-Manna ABC), Manhercz Krisztián csapatkapitány (FTC-Telekom), Molnár Erik (FTC-Telekom), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Nagy Ákos (FTC-Telekom), Vámos Márton (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vigvári Vince (CN Barceloneta), Vismeg Zsombor (FTC-Telekom).

Cseh Sándor, a női válogatott szövetségi kapitánya együttesét még nem tartja késznek, de szeretné, hogy a vb-re utazó együttes jó világversenyt hozzon össze! Hét-nyolc csapat is éremért megy Szingapúrba. – Nem attól leszünk sikeresek, ha azon gondolkodunk, hogyan feleljünk meg az elvárásoknak! – hangsúlyozta. Kívánalomként fogalmazta, hogy nagy kedvvel, örömmel pólózzanak a lányok, higgadtan és egymásért küzdjenek, ez legyen a fókuszt. A keret fele rutinos, szerepelt már világversenyen, a másik fele ilyen szerepkörben nem volt még, így új és friss a csapat. – Nagyon hiszek abban, hogy a fiatal játékosok a torna előtti utolsó napokban is rengeteget tudnak fejlődni! – reménykedett. Együttese vk-döntős ellenfele, a görögök ellen kezd, a csoportkörben pedig még a horvátokkal és a japánokkal csap össze.

A női keret, kapusok: Neszmély Boglárka (FTC), Torma Luca (Eger); mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (BVSC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (DFVE), Hajdú Kata (UVSE), Keszthelyi Rita csapatkapitány (CN Sabadell, spanyol), Leimeter Dóra (FTC), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Rybanska Natasa (Alimos, görög), Sümegi Nóra (DFVE), Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya (Eger), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (FTC), Varró Eszter (UCLA, Egyesült Államok).

Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy az olimpiát követő év a csapatkereséssel, megújulással telik, ez elvárás volt mindkét kapitánnyal szemben. A szövetség célkitűzése a vb-n mindkét együttesnél az 1-4-be jutás, ezen belül az éremszerzés! Az elnök fontosnak tartja, hogy új játékosok épüljenek be és váljanak a válogatott oszlopaivá. – Fontos, hogy minél több lábon álljunk, stabil, megbízható szponzoraink legyenek! – emelte ki bejelentve, hogy az OTP Bank az MVLSZ új támogatója lett.

Csányi Péter, az OTP Bank új vezérigazgatója közölte, mától a pénzintézet minimum három évig évi száz-száz millió forint plusz áfa összeggel támogatja a szövetséget. – A vízilabda és a magyar sport közösséget épít, példát mutat, minden korosztályt inspirálni tud! – mondta Csányi Sándor bankelnök fia. Arra is kitért, hogy a 11 országban jelen levő OTP-csoport alapértékeihez hozzátartozik a társadalmi szerepvállalás, amelynek keretében számos sportszövetséget, csapatot és sportágat támogatnak. – A vízilabda nemcsak egy sportág, hanem a nemzeti büszkeségre is okot tud adni, kiemelkedő eredményeink vannak ebben a sportágban – tette hozzá, ezért a férfi mellett a női válogatott, az utánpótlás-korosztályok és a tömegsport fejlődéséhez is hozzá kívánnak járulni.

Szóljon hozzá!