Mesterükre emlékeztek
Tegnap 18 órakor Gyémánt László (1935.07.26-) közelgő 90. szülinapja alkalmából barátaival közös Kóka Ferenc emlék-kiállítás nyílt Kóka Ferenc, Lakner László, Veress Sándor és gimnáziumi mesterük Viski Balás László munkáiból a Kóka Galériában, a Visegrádi utca 6. földszintjén. Fotóink Katona Lucia felvételei.
A június 24-én keddig 15 és 19 óra között ingyenesen látogatható Hommage á Kóka című kiállítást Molnár Valéria, az Alapítvány kurátora rendezte és nyitotta meg. Közreműködött: Bajovics Milán zeneszerző, hegedűművész. A kiállított munkák között megvásárolhatók is vannak, de adományt is elfogadnak. Részletek az alapítvány weboldalán olvashatók.
Június 22-én vasárnap Irodalmi Szalonjuk 18 és 19 óra között a kiállító művészek kedvenc verseiből összeállított műsorral várja az érdeklődőket a kiállításon. A versmondók Molnár Valéria és Cserna Csaba lesznek, akkor is Bajovics Milán zenél majd. Virtualitását március 06-án 17 órakor a VárMező Galériában is megcsodálhattuk az Emlékezés – Hol volt, hol nem volt című képzőművészeti kiállítás megnyitóján. A zárt társasházba a 47-es kapucsengővel kérhetünk bebocsátást.






















