Férfiválogatottunk is érmes
Újabb euforikus magyar győzelem a teke-világbajnokságon. A székesfehérvári világversenyen a női válogatott tegnapi sikere után ma a férficsapat is bejutott az elődöntőbe, így kijelenthető: a felnőtt csapatok közül mindkettő éremmel zárja a hazai rendezésű világbajnokságot.
A magyar férfiválogatott a negyeddöntőben Csehország ellen lépett pályára a MET Arénában, és 6:2-es győzelmet aratott (3723:3660). Ezzel a sikerrel a csapat bejutott a legjobb négy közé, ahol – csakúgy, mint a nőknél – a német válogatott lesz az ellenfél.
– Tudtuk, hogy a csehek elleni találkozó nem lesz egyszerű, hiszen ők a saját csoportjukat megnyerve jutottak tovább. Ugyanakkor úgy küldtem pályára a játékosaimat, hogy három célért küzdjenek: azokért, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, a hazai közönségért, amely fantasztikus hangulatot teremt, és nem utolsósorban saját magukért, illetve a magyar tekesportért. Úgy érzem, most valóban egységesek voltunk, mindenki küzdött, harapott, és ez hozta meg a győzelmet – értékelt a válogatott felkészítését és irányítását végző Fehér László a mérkőzés után.
– Volt egy kisebb sérülésünk, amely miatt Brancsek Jánost cserélni kellett, de ez sem törte meg a csapat lendületét. A fiatalok és a rutinosabb játékosok is odatették magukat, és ami külön öröm számomra, hogy a játékosok elfogadták a női válogatott tagjainak háttérből nyújtott segítségét is. Ez is mutatja, mennyire egységes a magyar csapat ezen a világbajnokságon – tért ki a szövetségi kapitány a mérkőzés nehézségeire is.
A magyar férficsapat a németek elleni elődöntőre készül, amelyet holnap 17:30-tól rendeznek. – A németek rendkívül erősek, más lehetőségekkel és háttérrel dolgoznak, mint mi, de mi a szívünkkel és az egységünkkel próbáljuk ezt kompenzálni. Célokat tűztünk ki csapaton belül, és ha azokat elérjük, akkor bármi is lesz az eredmény, elégedettek lehetünk. Ezek a fiúk nem profik, de mindent megtesznek a sikerért – mondta Fehér László. A szövetségi kapitány szerint komoly kihívás vár a válogatottra.



