Félezren az 57. Kékszalagon
Mintegy 550-600 hajót várnak a szervezők az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely az 1934-es alapítás óta mindig teliholdhoz legközelebbi csütörtökön, idén július 10-én 09 órakor rajtol el Balatonfüredről – hallottuk a Balaton-kerülő vitorlásverseny 11 órai sajtótájékoztatóján. A következő a helyszínen lesz a rajt előtti napon.
Prof. dr. Gellér László, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a Széchenyi István téri Gresham Palota földszintjén kiemelte: nyáron minden hétvégén, de különösen a Kékszalag idején a vitorlázásé lesz a főszerep a Balatonon. Idén is 30 hajóosztályban, külön kategóriákban küzdenek a versenyzők. A cél a hagyomány ápolása, a nemzetközi ismertség növelése, a Balaton, mint turisztikai vonzerő erősítése, valamint a vitorlázás népszerűsítése – fogalmazott.
Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank kommunikációs és marketing igazgatója jelezte: már 7. alkalommal névadói a versenynek. A tradíció és az innováció, amely értékek mellett elkötelezettek, úgy a pénzügyi szektorban mint a vitorlázásban nagy jelentőségű! – hangsúlyozta.
Fegyver Csaba, a Telekom stratégiai és kiemelt projektekért felelős igazgatója közölte: idén is élőben – a tavalyinál több kamerával és drónnal – közvetítik a versenyt és a győri Széchenyi István Egyetemmel együttműködve ebben az évben is minden hajón lesz nyomkövető.
Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: a verseny rajtja július 10-én 09 órakor lesz a balatonfüredi móló előtt. A versenyre 550-600 hajót várnak. A közönséget három napon keresztül számos program várja. Másnap, 11-én pénteken 15 órakor rajtol a leggyorsabb hajók Audi Speed Challenge versenye a balatonfüredi móló elől, a díjkiosztó ünnepséget pedig a július 13-ai szombati zárónapon 18 órakor a balatonfüredi Gyógytéren tartják.
Litkey Farkas 13-szoros Kékszalag-győztes, a Process Solution kormányosa elmondta: a felkészülés finisében járnak. Télen is sokat vitorlázott a csapatuk az óceánon, amitől azt várja, hogy összeszokottságuk segít majd a Kékszalagon is.
Józsa Márton ötszörös győztes, a Kékszalag rekorder MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa jelezte: komoly fejlesztésen vannak túl, az elmúlt három évben teljesen újjáépült a hajójuk. Időben elkezdték a felkészülést, de a tavalyi alig több, mint öt órás rekordon ideális körülmények között legfeljebb fél órát lehet javítani.
Kalocsay Zsolt kétszeres győztes, a Sailing Team RSM kormányosa kiemelte: télen elkészült a legnagyobb fejlesztésük, teljesen új testet és vitorlázatot kapott a hajó. Ami nem változott: a csapatuk, amely hét éve egységes.
Petrányi Zoltán a szintén Kékszalag-győztes Audax Django kormányosa elmondta, tengeren is sokat versenyeztek, és reményeit fejezte ki, hogy a megszerzett tapasztalatokat a Balatonon is tudják kamatoztatni.
Oroszlán Péter Kékszalag egytestű rekorder Principessa kormányosa szerint egytestű hajónak már szinte nulla az esélye a győzelemre a 2010-ben megjelent katamaránok előtt. Hajójukon tizenhatan vitorláznak, és mindenkinek megvan a maga feladata – mondta.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban több mint 150 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél visszafordulva érnek a füredi célba.
A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja – saját korábbi eredményét 2023-ban megdöntve 05 óra 03 perc 56 másodperces idővel -, míg legtöbbször, 13-szor Litkey Farkas győzött. Célja, hogy mielőbb túllépje a szerencsétlen számot!
