1. nap a Tour-on
Danny van Poppel nyerte a százéves Tour de Hongrie nyitányát. Kisebb meglepetésre a Red Bull – BORA – hansgrohe versenyzője győzött a 210 kilométeres Budapest – Győr szakasz végén. A holland versenyző az összetettben és a pontversenyben is vezet – Pelikán János legjobb magyarként a 3. helyen áll.
A hatalmas tömegeket megmozgató 0. napi csapatbemutatót követően ismét rengeteg szurkoló gyűlt össze a Műegyetem Rakparton ma reggel, hogy megtekintse a százéves Tour de Hongrie rajtját. A rajtszalagot Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere; Erhardt Attila Újbuda alpolgármestere; dr. Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke; Révész Máriusz, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Aktív Magyarországért felelős államtitkára; Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára és Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője vágták át. Az éles rajtra a Szent Gellért téren került sor, ahol 100 évvel korábban az első Tour de Hongrie is kezdetét vette.
A leginkább sík, sprintereknek kedvező etap elmenése nehézkesen alakult ki, számos csapat nagy erőforrásokkal igyekezett bekerülni a szökésbe. Végül a hegyi pontverseny címvédője, Siebe Deweirdt (Flanders – Baloise), a terepkerékpáros Európa-bajnok Michael Vanthourenhout (Pauwels Sauzen – Cibel Clementines); a korábbi fehér trikós Pelikán János (Team United Shipping) és az olasz Matteo Ambrosini (MBH Bank Ballan CSB) tudtak ellépni. Előnyüket a Jayco AlUla folyamatosan másfél perc környékén tartotta, különösen Ben Wiggins dolgozott sokat a csapat sprinteréért, Dylan Groenewegenért.
A hegyi pontverseny 2024-es győztese ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a nap mindkét 3. kategóriás hegyi hajráját, Etyeket és Pannonhalmát is megnyerte, így a másodikon biztosan Deweirdt viselheti majd a piros trikót. Pelikán közben a gyorsasági részhajrákon: a móri és a győrújbaráti sprintsikerei miatt a legjobb magyarnak járó fehér trikót öltheti magára és a 3. helyre jött fel az összetettben.
Az utolsó részhajrát később Pelikán és Vanthourenhout leszakadtak a szökésről, Ambrosinit és Deweirdtet végül 5 kilométerre a céltól fogták meg. A sprintben a Red Bull – BORA – hansgrohe húzott váratlant: Sam Welsford felvezetőembere, Danny van Poppel az utolsó kanyarnál elszakadt a többiektől, ellenfelei pedig már nem fogták be a célig. Másodikként Tim Torn Teutenberg (Lidl – Trek), harmadikként Dylan Groenewegen (Jayco AlUla) zárt. Sikerével van Poppel az összetettben és a pontversenyben is az első helyen áll.
46. Tour de Hongrie, 1. szakasz (Budapest – Győr 210 km)
01. Danny van Poppel (NED, Red Bull – BORA – hansgrohe) 4:54:18
02. Tim Torn Teutenberg (Németország, Lidl – Trek) +0:00
03. Dylan Groenewegen (NED, Jayco AlUla) +0:00
04. Marc Brustenga (ESP, Equipo Kern Pharma) +0:00
05. Matteo Malucelli (ITA, XDS Astana) +0:00
06. Mihajlo Stolic (SRB, Team United Shipping) +0:00
07. Giacomo Nizzolo (ITA, Q36.5 Pro Cycling Team) +0:00
08. Phil Bauhaus (Németország, Bahrein győztes) +0:00
09. Sam Welsford (AUS, Red Bull – BORA – hansgrohe) +0:00
10. Luca Colnaghi (ITA, VF Group – Bardiani CSF – Faizane) +0:00
Az összetettben:
01.Danny van Poppel (NED, Red Bull – BORA – hansgrohe) 4:54:18
02. Tim Torn Teutenberg (Németország, Lidl – Trek) +0:04
03. Pelikán János (HUN, Team United Shipping) +0:04
04. Dylan Groenewegen (NED, Jayco AlUla) +0:06
05. Michael Vanthourenhout (BEL, Pauwels Sauzen – Cibel Clementines) +0:06
06. Matteo Ambrosini (ITA, MBH Bank Ballan CSB) +0:09
07. Siebe Deweirdt (BEL, Flandria – Baloise) +0:09
08. Marc Brustenga (ESP, Equipo Kern Pharma) +0:10
09. Matteo Malucelli (ITA, XDS Astana) +0:10
10. Mihajlo Stolic (SRB, Team United Shipping) +0:10
A hegyi pontverseny 1. helyezettje: Siebe Deweirdt (BEL, Flanders – Baloise)
A 46. Tour de Hongrie holnapi 2. napja 11:50-kor a 178 kilométeres Veszprém – Siófok szakasszal folytatódik. Ezen ismét a sprinterek csatája várható, melyet az M4 Sporton 11:40-től 16:25-ig láthatunk.







