Bálint Gazda a szoborkertben
Kocsis András Sándor szobrász- és festőművész alkotását avatták fel a 2020-ban 100 évesen elhunyt Bálint György emlékére a Magyar Agrár- és Élelmiszer-tudományi Egyetem Budai Campus Ménesi úti Felső kertjének szoborparkjában. Fotóink MATE/Pataki Luca felvételei.
Tisztelegve a nagy elődök emléke előtt, egyben múltjának megbecsülése és hagyományainak megőrzése céljából, ma 10 órakor ünnepélyes keretek között került felavatásra Bálint György – Bálint Gazda – kertész- és mezőgazdasági mérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, író, szerkesztő és médiaszemélyiség bronz mellszobra. Az ünnepségen dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Récsey Antónia, Bálint György özvegye mondott beszédet.
– Egy szobor avatása mindig üzenet. Üzenet a múlt, a jelen, de a jövő irányába is. Hogyha egy stabil alapon nyugvó szobrot avatunk, az mindenképpen egy olyan üzenet a jövő számára, hogy hosszú távon tervezünk – hangsúlyozta dr. Gyuricza Csaba nyitóbeszédében. Kiemelte továbbá, hogy Bálint György, Magyarország legismertebb és legnépszerűbb kertésze alma materének a MATE más-más nevű jogelőd létesítményeit tekinthetjük, hiszen első diplomáját itt szerezte, az akkor még Magyar Királyi Kertészeti Akadémián kertészmérnökként. Bálint György országos közismertségét a Magyar Televízióban 28 évig közvetített Ablak című közéleti magazinban örökös szerkesztő-műsorvezetőként szerezte.
– Bálint Gazda szobra nem is állhatna jobb helyen, mint itt, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Arborétumának felső kertjében. Ez a szobor egyszerre figyelmeztet az oktatás, a tudás átadásának fontosságára és arra, hogy semmilyen rövidtávú gazdasági érdek nem lehet előrébb való, mint a környezetünk és a természeti, kulturális értékeink megőrzése – tette tiszteletét Karácsony Gergely főpolgármester Bálint György és az Egyetem előtt.
– Most ahogy így körbe nézek be kell vallanom, csordultig van a szívem. Hirtelen megjelent az ő arca, mosolyogva, boldogan, ugyanúgy, mint ahogyan ez a szobron is látható. Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak, akik munkával, cselekedettel és kigondolással létrehozták és megteremtették a lehetőséget, hogy itt, az Egyetem parkjában kapjon helyet a szobra! – emlékezett meg Récsey Antónia néhai férjéről azután, hogy Nyitrainé dr. Sárdy Diána főigazgató asszonnyal együtt felavatták Bálint Gazda mellszobrát.
– Ma méltó módon állíthattunk emléket Bálint Györgynek, mi pedig örömmel vállaljuk azt, hogy helyet adunk 100 év bronzba öntött tapasztalatának, kedvességének, bölcsességének, a valaha élt legismertebb magyar kertésznek, Bálint Gazdának! – zárta ünnepi beszédét a rektor úr, majd mindenkit meghívott a szomszédos K-épület II. emeleti Rektori tanácstermébe, hogy a pezsgős fogadáson tovább emlékezzünk Bálint Györgyre.




