ZETApress

hírportál

Koszorúk az ötös kapunál

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion ötös kapujánál 16:30-kor táblát avattak a holokauszt MTK-s áldozatainak emlékére. Eredetileg a kettes kapuhoz tervezték, de technikai okokból végül idekerült.

Régi adósságunkat törlesztjük ma azzal, hogy emléket állítunk az MTK és a Hungária vészkorszak idején elhurcolt és meggyilkolt sportolóinak és sportvezetőinek – fogalmazott a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján Pandzarisz Sándor, az ötletgazda MTK Baráti Kör elnöke.

Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke kiemelte, hogy azok az emberek, akikre emlékeznek, rengeteget tettek az MTK-ért, a zsidóságért, a jóért és az emberekért, ugyanakkor tehetségükkel öregbítették a magyar sport hírnevét is. – Az egykori bajnokok nem egy versenyen, hanem a történelem könyörtelenségével szemben maradtak alul – hangsúlyozta a nyugalmazott orvos-dandártábornok hozzátéve, hogy a táblára 121 nevet véstek fel, többek között focistákét, atlétákét, pingpongozókét és vívókét, akiket először a versenyekről, majd a klubból, végül pedig az életből is csak azért zártak ki, mert zsidók voltak.

Deutsch Tamás EP-képviselő felidézte, hogy a tömegmészárlások, a népirtások áldozatait számtalanszor jelöletlen sírokba temették, az elpusztított magyar zsidók százezreinek a holttestét a haláltáborok krematóriumaiban elégették, s ezreket lőttek a Dunába. – A túlélőknek és nekünk, a túlélők leszármazottjainak ezért az a különös kötelességünk, hogy mindenkire emlékezzünk. Senkit sem felejthetünk el, a holokauszt MTK-s áldozatait sem! – fogalmazott az MTK Budapest elnöke azzal zárva beszédét, hogy a holokauszt magát az MTK-t is elpusztította volna, de a klub a háború után újjáalakult és a 137 éves krónikájába ma már több lap íródott a vészkorszak után, mint a vészkorszakig.

Imát mondott Radnóti Zoltán, a Bét Sálom zsinagóga főrabbija. Az emléktábla avatáson hallhattuk azon 121 MTK- és Hungária-sportolóknak, vezetőknek a nevét, akik a holokauszt áldozatai lettek. Pilinszky János: Harbach 1944 című verse, továbbá részlet az Azok a csodálatos Vágó fiúk és a Mandula című kötetekből szintén hallhatók voltak Pásztor Ádám és partnernője előadásában a megemlékezésen.

Az emléktábla az MTK Budapest, a MAZSIHISZ, az MTK Baráti Kör, az MTK Budapest Zrt. és a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programja összefogásával jöhetett létre. Képviselőik egy-egy koszorút helyeztek el az emléktáblánál.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Fociról Ferencvárosban | ZETApress

Szóljon hozzá!