Megvannak az utazók
Varga Zsolt, a férfi vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a 17 játékost, aki a következő napokban részt vesz az olaszokkal közös nápolyi edzőtáborozáson – tudatta Csurka Gergő sajtófőnök.
A kapitány úgy tervezi, hogy ebből a 17 játékosból jelöli majd ki a jövő heti, podgoricai Világkupa Szuperdöntőre utazó 15 fős keretet. – Most még inkább a fiatalok kerülnek reflektorfénybe, a rutinosabb játékosok tudását, képességeit jól ismerem, a fiatalabb fák viszont csak úgy tudnak gyökeret verni és fejlődni, ha több fényhez jutnak. Ne értse félre senki, nem vágjuk ki az idősebbeket, csak kicsit odébb visszük, hogy lássuk, mekkora fejlődésre képesek a fiatalok – egy világkupa-döntő három mérkőzése kellően éles játékhelyzetek terepe, ahol mindez kiderülhet – mondta a névsorral kapcsolatban.
A nápolyi gyakorlást követően még másfél napot tölt itthon a válogatott, mielőtt csütörtökön útnak indul Montenegróba, ahol a negyeddöntőben Hollandiával találkozik majd. Az utazó csapat: Batizi Benedek, Bedő Krisztián, Burián Gergely, Csoma Kristóf, Ekler Zsombor, Fekete Gergő, Gyapjas Viktor, Kovács Péter, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Szalai Péter, Tátrai Dávid, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor.
