Jön a Futókörök Napja!
Idén május 04-én vasárnap rendezik meg a Futókörök Napját. Az országos szabadidősport-rendezvényre március 17-ig jelentkezhetnek a települések – adta hírül az eseményt koordináló Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetsége.
A jelentkezők közül a verseny rendezőit a SZEOSZ elnöksége választja ki a leadott jelentkezési dokumentáció alapján. A szervezet a települések listáját március 21-én pénteken ismerteti.
A Futókörök Napját idén immár ötödször rendezik meg, és hagyományos eseménynek számít a tavaszi versenynaptárban. Települések, illetve futókörrel rendelkező helyszínek versenyeznek; az első helyet az az állomás szerzi meg, ahol a legtöbb kilométert teljesítik a futók. Tavaly Kaposvár győzött, miután a Somogy vármegyeiek 10.508 kilométerrel zártak. A 2024-es országos eseményen az összes helyszínen 10.364 futó 80.724 kilométert teljesített. A kiírás és további részletes információk megtalálhatók a SZEOSZ honlapján.
A SZEOSZ 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy minél fejlettebbé tegye a hazai szabadidősport-rendezvényeket. Az akkori 27 alapító tag létszáma mára közel százra emelkedett, egyre erősebb érdekközösséget alkotva.
