ZETApress

hírportál

Hajléktalan nők a 2B-ben

Egymással szemben, de ne lesütött szemmel figyeljünk az idei nőnapon azokra, akikre a mindennapok során kevés figyelem fordul! Március 08-án szombaton 18 órakor a Ráday utcai 2B Galériában kiállítás nyílik, amely március 14-én péntekig látogatható – tudatta Böröcz László galériavezető.

Különleges kiállítás nyílik meg március 08-án a budapesti 2B Galériában. A jelképesen nőnapra időzített nyitás után az érdeklődők egy héten keresztül látogathatják Csibra-Kaizler Tamara és Wilhelm Laura: Egymással szemben, lesütött szemmel című közös kiállítását, amely a hajléktalan nők mindennapjait mutatja be érzékeny fotók és riportrészletek nyomán.

A hajléktalanság mint társadalmi fogalom, nehezen körül-határolható, hiszen pontos megfogalmazása csak törvényileg létezik, azonban a lakhatási szegénységben, krízisben élők egy széles spektrumon élik meg ennek valóságát. Csibra-Kaizler Tamara két éve egy többrészes riportsorozat kapcsán kezdett el foglalkozni mélyebben a hajléktalan nők életútjával, a mostani kiállítást pedig Wilhelm Laura fotóművésszel közösen alkották. A kiállítás szerelemprojektként valósult meg, melyet alkotóik a munkájuk mellett fennmaradt szabadidejükben és saját költségen hoztak létre.

A hajléktalanságról

Az Egymással szemben, lesütött szemmel egy merész vállalás, amely vizuálisan és narratíváját tekintve is szembe-megy a társadalmi konszenzussal, miszerint a hajléktalan emberek maguk jelentik a problémát. Az alkotók ezen álláspontot feszegetve bemutatják, hogy valójában a nők elleni rendszerszintű erőszak normalizálása, a laza szociális háló, és a tabusítás jelentik a problémát, nem az a megközelítőleg 800 nő, akik a téli időszakban hajléktalanellátásban részesülnek.

Mindezek alapján, amit láttam, úgy gondolom, hogy gyakran egy kedves szó, egy odafigyelő gesztus is elég ahhoz, hogy valakinek megváltoztathassuk a napját – meséli Wilhelm Laura a terepmunka során szerzett tapasztalatait. A kiállítás címe is az odafigyelés fontosságára hívja fel a figyelmet: megragadja annak az esszenciáját, hogyan viszonyulunk egymáshoz a mindennapokban. A hajléktalan nők gyakran szégyellik, titkolják hova mennek haza esténként aludni. Ezzel szemben a külvilág pedig tehetetlenül elfordul, és hasonló szégyenérzettel küzd, mert úgy érzi, nem tud mit tenni, segíteni, egyszerűbb úgy kezelni a másikat, mintha ott sem lenne.

Az intézmények lakói, a beszélgetőpartnereink nagyon örültek, amikor a látogatásaink során kicsit mesélhettek magukról, beavathattak minket a mindennapjainkba. Azt éreztük, hogy ha ítélkezésmentes, érdeklődő figyelemmel fordulunk hozzájuk – amit ritkán kapnak meg idegenektől, sokkal jobban feloldódnak – mondta Csibra-Kaizler Tamara, mert szerinte van egy egyszerű út egymás szemléletmódja felé.

Az alkotók arra invitálják a látogatókat, hogy az egy hetes kiállítás alatt gondolkodjanak el a portrék és riportok által megismert nők sorsán. Ismerjék meg mélyebben azokat a lányokat, anyukákat, nagymamákat és gyerekeket, akik betekintést engedtek életük komplex történetébe.

A kiállításon túli misszió

A kiállítás egy hete alatt az érdeklődők tematikus tárlatvezetéseken vehetnek részt, amelyeket a projekt megálmodói, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei képviselői és Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója tartanak.

A kiállítás, nőnaphoz híven, ízig-vérig a női összefogás ékes példája. A két alkotóhoz két tehetséges művész is csatlakozott: Csermák Tamara kurátor és Habony Dalma grafikus. A kiállítás arculatában használt betűtípust Lucile Billot francia betű-tervező készítette.

A kiállítás megtekintése ingyenes, azonban a helyszín adománypontként működik, ahol pénzt és az érintett nők számára fontos használati tárgyakat gyűjtenek, melynek teljes listája a Facebook-esemény leírásában található. A tárlatvezetések pontos időpontjait és témáit a releváns Facebook-események tartalmazzák.

Szóljon hozzá!