ELTE-siker Párizsban
Végig-verték Európa legjobbjait az ELTE médiajogászai. Az ELTE ÁJK csapata nyerte meg az európai fordulót a Monroe E. Price nemzetközi médiajogi perbeszédversenyen. A győztesek az aranyérem mellett egy ezüstöt is hazahozhattak Párizsból – tudatta az ELTE Kommunikáció.
A 2024/2025-ös tanévben az ELTE ÁJK csapata ismét elindult a legnevesebb médiajogi, szólásszabadsági és adatvédelmi nemzetközi perbeszédmondó versenyen, a Monroe E. Price Media Law Moot Court Competiton-ön. A verseny oxfordi világdöntőjébe hat regionális válogatón keresztül vezet az út, az ELTE-sek az európai csapatok mezőnyében mutatták meg tudásukat február 05-07-én a University of Paris szervezésében.
A párizsi Group Stage-en az írásbeli forduló legjobb 12 csapata adta elő keresetét. A 45 perces perbeszédekben a korábban benyújtott érvekre támaszkodva kellett meggyőzni a három tagból álló nemzetközi bírói testületet, a bírók szabadon kérdezhettek az előadóktól. A zsűri elismert jogászokból, egyetemi oktatókból, korábbi perbeszédversenyen résztvevő versenyzőkből és gyakorló szakemberekből állt.
A csoportmérkőzéseken az ELTE médiajogászai 7:2-re legyőzték a görög National and Kapodistrian University of Athens csapatát, 8:1-re verték az osztrák University of Vienna csapatát, majd ugyancsak 8:1-re az ukrán Taras Shevchenko National University csapatát. A döntőben az ír University of Dublin hallgatóival kerültek szembe, akiket 3:0-ra győztek le, így megnyerték az európai fordulót. A csapat tagjai közül Lichy Johanna a legjobb szóbeli teljesítmények versenyében ezüstérmet szerzett.
A világdöntőre a legjobb 24 csapat részvételével 2025 áprilisában kerül sor a University of Oxford szervezésében. A párizsi regionális válogatón résztvevő csapat tagjai: Fekete Martin, Gondos Jázmin, Lichy Johanna, Ruszkai Szonja, Szentesi Eszter. A felkészítő oktató idén is Gosztonyi Gergely, az ELTE ÁJK docense volt, akinek munkáját nagy mértékben segítették korábbi csapattagok: Bálint János, Darcsi Barbara, Góth Mária és Kovács Ábel Bulcsú.
Az ELTE médiajogászai éppen tíz éve vesznek részt minden évben a versenyen. Legutóbb, 2024-ben a csapat a legjobb nyolc között végzett Oxfordban, emellett elnyerte a legjobb írásbeli beadványok díját az összesített versenyben, ezt a címet korábban európai csapat nem tudta megszerezni.
