MI a nagycirkuszban
A Mesterséges Intelligencia is főszerepet kapott a Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszherceg – Egy bohóc kalandjai a jövővel című legújabb előadásában, melyben összefonódnak egymással a technika csodái a cirkusz ezeréves varázsával. A tegnap esti 19 órai premieren Vigh Alex fényképezett.
Az előadást a Hortobágyi Károly-díjas Kristóf Krisztián rendezte. A világhírű artistaművész szerint ahogyan a világ változik körülöttünk, úgy a cirkusz is alkalmazkodik és minden eszközzel arra törekszik, hogy megőrizze és újrateremtse azt a semmihez nem hasonlítható, különleges varázst, amely évezredek óta jellemzi.
A konferanszié és a légtornász Demjén Natália, a zenei vezető Szakál László, a zenekarban Babindák István, Bálint Károly, Duka Tibor, Fehér Géza, Földesi Attila, Adamecz József, Oláh Antal, Pípis Zoltán és Román Iván játszik. A koreográfus az ukrán Savenko Gulnara tánctanár, a G.A.S. Art Project táncosai: Dolha Yelyzaveta, Krukovska Veronika, Kuriacha Mariia és Sharovenko Anna. A porondmester Varga László.
Premier lévén előadás előtt és a 20 perces szünetben az emeleti VIP-be invitálta Fekete Péter igazgató a sajtómunkásokat, hogy svédasztalos fogadáson beszélgessünk a művészekkel. Sokan vannak köztük magyarok, így nyelvi nehézségeink se lehettek. Nézzük, kik lesznek velünk március 16-án vasárnapig az előttünk álló öt hétben:
A produkció középpontjában Henry Ayala venezuelai bohóc áll, aki a szórakoztatás mellett arra is rámutat, hogy a cirkusz titkára a válaszok itt állnak előttünk, csak meg kell tanulnunk észre-venni őket. Nemcsak bohóckodik, de a négy-fős magasdrót-csoport tagjaként fölénk emelkedik. Társai sem kezdők: 2020-ban a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany Bohóc-díjat nyertek. Ugyanezt az elismerést kapta a New Generation-kategóriában az ukrán Vladyslava Naraieva is handstand számával. Láthattuk még az ukrán Extreme Light tánccsoportot, a tavalyi Monte-carlói seregszemle Bronz Bohóc-díjasát. A Cirkuszherceget játszó 9 éves ukrán Dmytro Onyshchenko: a tavalyi latinai Italian Talent arany- és az idei Monte-carlói Cirkuszfesztivál ezüstérmese is nagyot alakított.
A cirkusz hazai sztárjai közül porondra lépett Simet László, aki 2023-ban egy 280 méter hosszú drótkötélen, 40 méteres magasságban kelt át a Duna felett. (Erről idekattintva olvashatunk.) Az artistaművész súlyos bokasérülése után tér vissza egyedülálló: Asztronauták című produkciójával, amelyben a halálkereket és a magasdrót-számot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékelteti az űrbéli súlytalanság állapotát.
A szintén sokszoros fesztiválgyőztes és Hortobágyi Károly-díjas 47 éves Richter Flórián lányával, a 20 éves Angelinával együtt két lovas számot mutat be. Közülük a 20 lovat felvonultató magyar lovas-posta produkció képviseli hazánkat jövőre a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Az estet színesítette még Szabó Réka humoros gyorsöltöző-száma, Csepregi Lilla slackline produkciója, valamint Kashmira, Kriz Orsolya Dog Dancing bajnok border collie kutyusa.
S végezetül álljon itt néhány személyes megjegyzés. Henry Ayala hozta szokott formáját, jól vonta be a közönséget a bohóckodásba. Cintányéros közönségszámát évekkel ezelőtt már láttam egy sajtótájékoztatón és a másnapi premieren. Sajnos a cintányéros néző most nem volt a helyzet magaslatán. Nem érezte jól magát a porondon, feszengett, részt sem akart venni a játékban. Futnia, ugrálnia kellett volna a szerepe szerint, de még mennie is nehezére esett. Jómagam 71 évesen különbül elvégeztem volna a feladatot, mint az évtizedekkel fiatalabb kiválasztott. Szánalmas vergődése láttán inkább rajta, mint vele nevettünk!
A 65 éves Simet László és csapata biztosító kötél nélküli nyitószáma közben többször meghűlt volna bennem a vér, de múltjuk ismeretében csöppet sem izgultam. Tudtam, hogy a fizika törvényei rájuk nem vonatkoznak. Még dörgött a vastaps, amikor a hófehér fellépőruhájukra fekete köpenyt húzva visszajöttek a félhomályos porondra, összecsomagolták és kivitték a nehéz vasakat. A felületes szemlélő díszletmunkásoknak vélhette az imént még a magasban szórakoztató művészeket. Mivel az életük múlik a felszerelésen, megszokott dolog ez artistakörökben.
Összességében minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltam elégedve! (Ferenc József se mondhatta volna szebben!) Köszönöm, hogy ott lehettem!














