Ráfizettek a bliccelők
Több milliós pótdíjat fizettek a rekorder bliccelők 2024-ben. A fővárosban utazók többsége becsületesen megváltja jegyét vagy bérletét, amikor buszra vagy metróra száll, ám 2024 rávilágított arra is, hogy néhányan nemhogy rendszeresen bliccelnek, hanem a pótdíjbefizetést is elhanyagolják.
Ennek súlyos következményei lehetnek: a tavalyi év legnagyobb egy-összegű pótdíjfizetése közel kétmillió forintra rúgott – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ. A legnagyobb összegek többévnyi figyelmen kívül hagyott pótdíjazásból, elindított végrehajtási eljárásokból és jelentős késedelmi díjakból halmozódtak fel. Fotónk BKK/Nyírő Simon felvétele.
A Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint az elmúlt évben egy 48 éves budapesti hölgy lett az év pótdíjrekordere, aki közel kétmillió forintot fizetett ki több mint hét év halogatás után. A 2024-es év pótdíjazási toplistájának 2. helyezettje egy 40 éves férfi, aki több mint 1,5 millió forintot fizetett, a 3. helyet pedig egy 53 éves nő szerezte meg, aki több mint 1,3 milliós tartozását törlesztette.
Negatív csúcsok, drága tanulságok
A BKK által kiszabott pótdíjakból származó legnagyobb befizetések 2024-ben az alábbiak szerint alakultak:
01. 1.977.401 Ft
02. 1.574.294 Ft
03. 1.373.188 Ft
04. 1.351.298 Ft
05. 1.226.490 Ft
06. 1.215.339 Ft
07. 1.192.167 Ft
08. 1.161.757 Ft
09. 1.148.523 Ft
10. 1.120.904 Ft
Vannak, akik sajnos még mindig hisznek abban a régóta terjedő városi legendában, miszerint a kiszabott pótdíjak automatikusan elévülnek, ezért szándékosan nem fizetik be a csekkeket. Ez azonban súlyos tévedés, ugyanis a BKK jogi úton minden eszközt megragad a behajtásra, az elhúzódó eljárás miatt pedig a kezdeti összeg jelentősen megnövekedhet. A BKK és az utasok közös érdeke tehát, hogy időben rendezzék a tartozásokat, ezzel elkerülve a késedelmi díjakat és a végrehajtási eljárásokat.
Pozitív trend: kevesebb bliccelő a BKK járatain
A Budapesti Közlekedési Központ utasainak többsége saját bevallása szerint becsületesen utazik. Egy 2024-ben végzett kutatásban a megkérdezettek 91%-a úgy nyilatkozott, hogy mindig jeggyel vagy bérlettel használja a BKK járatait – ez az arány minimális javulást mutat a társaság korábbi felméréséhez képest.
A BKK szerint a pozitív változás az elmúlt évek erőfeszítéseinek köszönhető. A társaság a digitális megoldások – főként a BudapestGO – fejlesztése mellett több kényelmi szolgáltatással ösztönzi ügyfeleit arra, hogy szabályosan utazzanak. Jó döntés például, ha a bliccelésen ért utas még a pótdíjazás napján bérletet vásárol, mert jelentősen csökken a pótdíj mértéke, ha a bérletet utólag, 2 munkanapon belül bemutatják.
A BKK lehetőséget biztosít arra is, hogy a bliccelésen ért utas az ellenőrnél bankkártyával fizesse ki a helyszíni – mérsékelt – pótdíjat, így elkerülhetők a további késedelmi díjak és a tartozás növekedése.
A társaság e-mail-értesítést küld a pótdíjtartozásról, ezzel felhívja a figyelmet a fizetési határidőre, hogy a bliccelő megelőzhesse a pótdíj emelkedését, továbbá bevezette pótdíjfizetés lehetőségét elektronikus felületen is.
A felsoroltak mellett, a tavalyi tarifamegállapodásnak köszönhetően – az összes bérletértékesítést nézve – a teljesárú bérletek eladása 3-5%-kal nőtt 2024 őszén, ami arra enged következtetni, hogy a bliccelők közül egyre többen választhatják a bérletvásárlást.
Ezek a megoldások jó hatással vannak a pótdíjbefizetések arányára, sokan élnek a gyors, egyszerű, kedvező fizetési lehetőségekkel. A pozitív tendencia nemcsak a közlekedési rendszer finanszírozását segíti, hanem a becsületesen utazók elégedettségét is növeli.
Legjobb döntés a bérletvétel
A legjobb választás egyértelműen az, ha mindenki érvényes jeggyel, vagy bérlettel utazik, hiszen ma már kevesebb mint kilencezer forintért bárki korlátlanul használhatja Budapest közösségi közlekedését. A BKK termékeinek jelentős része digitális formában is elérhető, például a BudapestGO alkalmazásban, azaz a nap 24 órájában bármikor, bárhonnan, akár otthonról is megvásárolható számos jegy- és bérlettípus.
