ZETApress

hírportál

Jimmy Carter ravatala

A legmagasabb állami tiszteletadással helyezték ravatalra Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnökének koporsóját tegnap a washingtoni Capitoliumban, az amerikai törvényhozás épületében – olvastuk a híradásokban. Fotónk MTI/EPA/Getty Images pool/Joe Readle felvétele.

A 2024. december 29-én vasárnap 100 éves korában elhunyt korábbi elnök több napos búcsúztatása január 04-én szombaton kezdődött lakóhelye közelében, és érintette gyerekkori lakóhelyét is, ravatala pedig a Carter Központban állt Atlantában. Koporsóját szülőállama, Georgia fővárosából elnöki repülőgépen szállították az Andrews katonai támaszpontra, ahol katonai tiszteletadással helyezték halottas kocsiba és indultak vele a főváros felé.

Washington belvárosában a Navy Memorial haditengerészeti emlékműnél fogadták hivatalosan a gyászmenetet, ahol ló-vontatta gyászkocsira tették át Jimmy Carter földi maradványait és szállították a Capitoliumhoz, a Fehér Házat a törvényhozás épületével összekötő Pennsylvania sugárúton. Az emlékműnél tartott megálló arra utalt, hogy Jimmy Carter az egyetlen amerikai elnök, aki aktív szolgálatot látott el az amerikai haditengerészetnél, ugyanis tengeralattjáró-tisztként 1946-tól szolgált, miután elvégezte a haditengerészeti akadémiát.

A ravatal a törvényhozás épületének kupolacsarnokában áll katonai díszőrséggel. A kongresszus tagjainak részvételével tartott búcsúztatást követően az amerikai állampolgárok helyi idő szerint kedden este 19 órától éjfélig róhatják le kegyeletüket, majd szerdán reggel 07 és este 19 óra között áll nyitva a gyászolók előtt a Capitolium. A legmagasabb állami tiszteletadás, ami Jimmy Carter Capitoliumban álló ravatalát övezi, eddig csupán 34 személyiségnek járt az amerikai történelemben, köztük 12 elnöknek, legutoljára 2018-ban idősebb George Bushnak.

Jimmy Carter hivatalos búcsúztatását és gyászszertartását holnap délelőtt az amerikai főváros Nemzeti Katedrálisában tartják. A csütörtöki temetési szertartáson a tervek szerint részt vesznek a hivatali utódok, köztük Donald Trump leendő elnök. A január 20-án második elnöki ciklusát megkezdő elnök tegnapi sajtótájékoztatóján jó embernek és nagyon kiváló személynek nevezte a 39. elnököt, ugyanakkor nagy hibájaként rótta fel a Panamai-csatorna átadásáról szóló megállapodást, amit Jimmy Carter örökségének rossz elemeként említett.

A volt elnök koporsóját a washingtoni hivatalos szertartást követően visszaszállítják Georgia államba, ahol szülővárosában: Plains-ben – ami élete végéig lakóhelye volt -, szűk családi körben helyezik végső nyugalomra. Jimmy Carter 1977-től 1981-ig volt az Egyesült Államok 39. elnöke. Hivatalból való távozását követően humanitárius célok érdekében dolgozott. Ő a legmagasabb kort megért korábbi amerikai elnök.

Szóljon hozzá!