Budavári avantgard
A festő és a múzeum című holnap nyíló kamaratárlat a XX. század elején kibontakozó avantgárd művészeti mozgalmak egyik jelentős képviselője, a 100 évvel ezelőtt elhunyt Nemes Lampérth József (1891-1924) művészetét mutatja be – hallottuk ma a 11 órai sajtóbemutatón. Fotóink Katona Lucia felvételei.
Nemes Lampérth József a XX. század elején kibontakozó avantgárd művészeti mozgalmak egyik jelentős képviselője. Bár tragikusan fiatalon, mindössze harminchárom évesen halt meg, így életműve igen szűkre szabott, jelentősége és kortársaira, illetve a későbbi magyar művészetre kifejtett hatása vitathatatlan. Az emlékkiállításban az avantgárd festő életéről és művészetéről a Szépművészeti Múzeummal és az itt dolgozó kollégákkal kialakult baráti kapcsolatán keresztül emlékezünk meg.
A most látható 32 mű döntően a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Festészeti és Grafikai osztályának anyagából válogatott alkotás. A tárlaton elsősorban azok a művek láthatók, amelyeket maga a művész ajándékozott a múzeumnak, vagy közvetlenül tőle vásárolt az intézmény.
Halálát követően emlékét hosszú időre elfeledték, és csak elvétve szerepelt kiállításon egy-egy műve. Csupán a 60-as évek elején került be a neve újra a magyar művészeti kánonba. Első nagyszabású kiállítása 1963-ban a Magyar Nemzeti Galériában volt, amelyet azóta több tárlat is követett; legutóbb 2016-ban a Kieselbach Galériában volt Nemes Lampérth gyűjteményes kiállítás. Művészetének nagyságát és távolra mutató hatását bizonyítja, hogy napjainkban nem nyílhat meg a modern magyar művészetet bemutató átfogó kiállítás anélkül, hogy valamelyik alkotása ne szerepeljen a tárlaton. Az I. emeleti kabinetkiállítás az életmű egy eddig feltáratlan aspektusát mutatja be a közönségnek. A 2025. március 30-ig látható tárlat kurátora Rödönyi Rita művészettörténész.




















