Új Honorka-díjasok
Idén 20. alkalommal adták át 13 órától a videós újságírók egyik legfontosabb díját, amire olyan videókkal vagy fotósorozatokkal lehetett nevezni, amelyek társadalmi problémákat – legyen az háború, infláció, oktatási vagy egészségügyi kérdések – és az azokra adott válaszokat mutatnak be.
A 2003-ban létrehozott díj az autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka (1971.12.24-2001.06.03.), az RTL egykori szerkesztő-riporterének emlékét őrzi. Honorka az elesettekről, illetve a hátrányos helyzetben lévő emberekről készített tudósításaiért 1999-ben Tolerancia-díjat kapott.
Idén 83 videós és fotós pályázat érkezett, melyek közül a zsűri öt videós és egy fotós alkotást díjazott, a Yettel pedig különdíjjal ismert el egy videós alkotást. A díjakat délután az RTL Dózsa György úti új épületében, az RTL Liget I. emeletén Mészáros Antónia zsűritag, újságíró, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója; Weyer Balázs zsűritag, újságíró, világzenei rendezvények szervezője; Dávid Sándor, a Yettel Zrt. vállalati kommunikációs igazgatója és Hégető Hajnalka, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi tagja adta át. A díjat Szilágyi Erzsébet iparművész tervezte.
Szilágyi Máté (Telex videórovat) a kultúránkat átható fiatalságkultuszról szóló videóért kapta az elsőt, mely bemutatja, hogy mind megöregszünk és meghalunk, a modern nyugati társadalom mégis normaként kezeli a fiatalságot, az idősödést pedig értéktelennek és elkerülendőnek tartja.
Zalavári Noémi (RTL Hírigazgatóság) a 9 éves Emma történetéért kapta a díjat, a kislányt rendszeresen verbálisan bántalmazta alsós tanítója egy Fejér vármegyei iskolában.
Báthory Róbert (Szabad Európa) a mórahalmi víztározó megépítésére elnyert uniós támogatásról szóló riportért,
Bihari Ádám (Szabad Európa) a hatéves korban kötelező beiskolázás problémáival foglalkozó riportért.
Idén egy új kategória szerint is díjazott a zsűri: Krajnyik Cintia, a WMN újságírója kapta a legjobb első pályázó díját dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal készített interjújáért.
Török János kapta a fotós kategória díját, aki a dél-magyarországi Káposzta Mária történetét mutatta be. Keleti Éva laudációját távollétében Mészáros Antónia olvasta fel.
Yettel-különdíjat kapott Nyárai Gerzson és Bicsák Boglárka (24.hu), akik riportjukban Ittzés Szilvia pedagógus történetét mutatták be. A tanárnő egy budai elitgimnáziumból egy Monori járási, Pilis városi általános iskolába ment tanítani.
Az egyórás műsort Major Eszterrel és Herr Orsolyával, az RTL Híradó új műsorvezetőivel együtt Rábai Balázs vezette. A díj támogatói az RTL Magyarország, a Yettel Magyarország Zrt. és a Hégető-család voltak.



