ZETApress

hírportál

TOP100-ban a Boldogságóra

Magyar program a világ legjobb száz oktatási innovációja között: Nemzetközi elismerésben részesült a Boldogságóra Integrált Program – tudatták sajtósaik.

Beválasztották a világ 100 leginnovatívabb oktatási programja közé a magyar szakemberek által kifejlesztett, a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertant, a Boldogságóra Integrált Programot. Bagdi Bella pszichológus a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, az innováció vezető fejlesztője egy háromnapos nemzetközi szakmai esemény keretében vehette át a programért járó elismerést. A Boldogságóra Integrált Program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik és a szülők bevonására is lehetőséget nyújt. Célja a gyerekek és fiatalok mentális egészségének és jóllétének fejlesztése. Hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta.

Az elismerést odaítélő HundrED Alapítvány a világ vezető kurátora a hatásos és mérhető oktatási innovációk terén. A szervezet 2016 óta dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet az innováció fontosságára az oktatásban. A világ ugyanis tele van szorgalmas pedagógusokkal és olyan szakemberekkel, akik a gyakorlatban is bizonyított, működő, innovatív megközelítéseket vezetnek be az oktatásban.  Ezek a programok azonban mégsem kapnak elég hírnevet. A szervezet küldetése, hogy támogassa az oktatási innovációkat és megismertesse azokat a világgal. A HundrED egy, az oktatás területén dolgozó szakemberekből és tanárokból álló szakértői testület segítségével minden évben kiválasztja globális gyűjteményébe a világ 100 legkiválóbb oktatási innovációját.

Az innovátorok szembemennek a célokkal, és valódi, érdemi lépéseket tesznek az oktatási gyakorlatok javításáért. Kritikus fontosságú, hogy ma előre lássuk diákjaink jövőbeli igényeit. A cél, hogy valóban jövőbe mutató oktatást biztosítsunk, felvértezve a fiatalokat azzal a képességgel, hogy olyan világot alakítsanak ki, ahol a jóllét és a fenntarthatóság valóban a mindennapi élet részévé válik. Hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Boldogságóra Integrált Program is bekerült a 100 legjobb program közé idén. Korábban magyar innovációnak ez még nem sikerült – emeli ki Bagdi Bella, a Boldogságóra Integrált Program alapítója, vezető fejlesztője.

Idén több mint 750 program közül választotta ki a 247 szakemberből álló bizottság a legjobb innovációkat. Végül 100 program került be a gyűjteménybe, köztük a Boldogságóra Integrált Program.  A díjazott innovációk számos területet felölelnek, köztük az Edtech és a mesterséges intelligencia alkalmazását, a jövőbeli készségek fejlesztést, valamint az inkluzivitás és a jóllét elérését. A kiválasztott programok több mint 300 millió gyermek életére vannak hatással világszerte.

A Boldogságóra Integrált Program

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra Integrált Programja egy több mint 10 éve működő és folyamatosan továbbfejlesztett, a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan. Hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta. A program mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik és a szülők bevonására is lehetőséget nyújt. Célja a gyerekek és fiatalok mentális egészségének és jóllétének fejlesztése, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhessenek, ugyanakkor egészséges megküzdési stratégiákkal reagálhassanak az élet elkerülhetetlen kihívásaira.

A Program segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztás és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztése összhangba hozható legyen. A gyerekek megtanulják, hogyan alakítsák önmaguk és környezetük szemléletmódját pozitívvá, élhetővé. Megismerkednek a hála érzésével, kifejezésével, a barátság és a családi kapcsolatok alakításával, az optimista életszemlélettel, a saját képességeik felismerésével, fejlesztésével, a jó cselekedetek pozitív hatásával. Megtanulják, hogy miért fontos célokat kitűzni, azokat hogyan lehet elérni. Tudni fogják értékelni az élet apró örömeit, mernek álmodni és hinni az álmaik megvalósításában. Mára 1500-nál is több intézmény csatlakozott a programhoz és közel hétezer pedagógus tart rendszeresen boldogságórákat.

Szóljon hozzá!