ZETApress

hírportál

Sikeres tanítványok

Hegedűs Csaba balassagyarmati pedagógus Pécsi Eszter Tanári Díjat kapott november 07-én Budapesten. A tanár úr másnap Veszprémbe megy diákjaival a Greenlike országos döntőjére – írtuk meg még aznap este. Azóta megtudtuk, hogy a 3 fős csapat 1. helyezést ért el! Gratulálunk a szép sikerhez!

A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium Felhőkarcolók csapata (Nelli Fábrii, Pap Levente és Ilus Tóth, a két tanítási nyelvű 9.C osztály tanulói) a Pannon Egyetem által, a körforgásos gazdaság jegyében szervezett Greenlike versenyén országos 1. helyezést ért el! Az online fordulón a körforgásos gazdasággal és fenntarthatósággal kapcsolatos feladatokat oldottak meg sikeresen, hiszen a 10-es döntőbe kerületek.

Veszprémben az előzetesként – podcastok alapján – alkotott plakátot, és az általuk elképzelt zöld városról bemutatót kellett előadniuk. A döntőn sajnos Ilona nem tudott ott lenni, azonban Nelli és Levente nagyszerűen mutattak be elképzeléseiket, s a zsűri kérdéseire is remekül válaszoltak. Így motiváló- és fizikatanárukként örömmel és büszkeséggel (s elégedetten hátra dőlve) hallgathattam Őket. Gratulálok! – olvasható Hegedűs tanár úr Facebook-bejegyzésében, ahonnan a 4 fotónk is származik.

Szóljon hozzá!